1 °C Budapest
A young woman student at home with her laptop making notes and studying.

Így szerez rengeteg magyar fiatal szakmát ingyen: ezek a lehetőségek maradtak az OKJ után

2024. szeptember 20. 09:16

Bár a korábban ismert OKJ-s rendszer évekkel ezelőtt megszűnt, továbbra is van lehetőség szakmatanulásra a középiskola elvégzése után is - írja az Eduline. A szakmatanulás az első két szakma esetében ingyenes. Az első szakma esetében a szakma megszerzéséig, második szakma esetén pedig legfeljebb három tanéven keresztül.

Amennyiben a diák megszerezte az érettségit, jelentkezhet olyan képzésekre, melyek során egy rövid ágazati alapoktatás keretében megismerkedik az adott ágazat sajátosságaival és alapismereteivel, majd szakirányú oktatásban elsajátítja a választott konkrét szakmát. Ebben az esetben az oktatás kizárólag a szakmai vizsgára való felkészítésből áll - írja a lap.

Az első kettő szakma megszerzése - ideértve az ahhoz kapcsolódó előkészítő évfolyamban, illetve a műhelyiskolában való részvételt is - az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül ingyenes, valamint a szakképző intézményben szervezett szakmai képzéshez kapcsolódó első szakképesítés megszerzése az első képesítő vizsga befejezéséig ingyenes - írja a honlapján az Innovatív Képzéstámogató Központ. Az érettségi után megszerezhető alapszakmák 2023/24-es listája itt található, a 2024/25-ös kiadvány még nem jelent meg.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?