Már az építés alatt álló új lakásokra is felvehető lesz az Otthon Start és a CSOK Plusz támogatott hitel a kormány által előkészített rendelet szerint.
Meglehetősen kicsi a havi ösztöndíjak összege még a legnagyobb magyar egyetemeken is, ráadásul nagyon sokan nem is álmodhatnak arról, hogy bekerülnek a szórásba.
Még egy jól tanuló nappali tagozatos egyetemista is csak 10 és 40 ezer forint közötti összegre számíthat havonta ösztöndíjként - ez derült ki az Eduline körképéből. A lap megjegyzi, hogy ehhez ráadásul állami képzésre is kell bekerülni, vagyis a költségtérítéses szakokon tanulók még erre az összegre sem számíthatnak. Szintén kimaradnak az ösztöndíjból a levelező hallgatók.
Az egyetemek között nagy szórás figyelhető meg: a Budapesti Műszaki Egyetem gazdaságtudományi karán 10 400 forinttól indulnak a tanulmányi ösztöndíjak, de a legjobbak sem kapnak 45 ezer forintnál több pénzt havonta. A Corvinuson a legalacsonyabb összeg 8 400 forint, ahogy az ELTE bölcsészettudományi karán. Igaz, hogy ez utóbbi helyen a legjobb, 6,5-ös ösztöndíjátlagot elérők már 80 ezer forintra számíthatnak.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







