Mindössze 27 éves korában elhunyt Soltész Gréta egykori magyar válogatott atléta, aki hat és fél éven át vívott kitartó harcot daganatos betegségével.
Lesújtó adat a magyar valóságról: ennyit kereshetsz a legrosszabbul fizető alapszakos diplomákkal
A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb adatai szerint egyes alapszakos diplomával rendelkező pályakezdők átlagbére bruttó 300 ezer forint alatt marad. A felmérés a 2021/2022-ben végzetteket is vizsgálta, és megmutatta, mely szakokon számíthatnak a friss diplomások a legalacsonyabb fizetésekre - tudósított az eduline.
A DPR 2024-es adatai alapján a régészet alapszakos diploma bizonyult a legrosszabbul fizetőnek, átlagosan bruttó 265 930 forintos kezdőfizetéssel. Ez meglepő fordulat, hiszen tavaly még nem szerepelt a tízes listában. Fontos megjegyezni, hogy az alapszakos régészek 82 százaléka továbbtanul, feltehetően mesterképzésen, ahol már jóval magasabb, bruttó 511 856 forintos kezdőfizetésre számíthatnak.
A régészetet követően a környezetkultúra (289 420 Ft) és az animáció (293 759 Ft) szakon végzettek keresnek a legkevesebbet. A lista további helyein főként művészeti és művészetközvetítési képzések szerepelnek, mint például a textiltervezés, fotográfia, mozgóképkultúra és médiaismeret.
Érdekes megfigyelni, hogy az animáció alapszakon végzettek csupán harmada folytatja tanulmányait, pedig a mesterdiplomával rendelkezők átlagosan bruttó 100 ezer forinttal többet kereshetnek.
Néhány szak, mint a textiltervezés, táncművészet és fotográfia, már tavaly is szerepelt a legrosszabbul fizető diplomák listáján. A fotográfia szakon végzettek különösen rosszul jártak, hiszen egy év alatt a pályakezdők átlagbére bruttó 8 ezer forinttal csökkent.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezzel szemben a textiltervezők és táncművészek fizetése emelkedett. "A táncművészek kezdőbére jóval az infláció felett nőtt, hiszen egy év alatt bruttóban mintegy 60 ezer forinttal lett magasabb a fizetésük" - derül ki a felmérésből.
A lista végén a tervezőgrafika, tárgyalkotás és táncművész szakok állnak, de még ezeken a területeken is bruttó 350 ezer forint alatt maradnak a pályakezdők átlagos fizetése.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







