A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Több tanárra próbáltak nyomást gyakorolni iskolavezetők, hogy gyenge teljesítményértékelésük miatt közös megegyezéssel távozzanak az állásukból – állítja a Pedagógusok Szakszervezete. A szakszervezet szerint ez jogellenes, és sem az értékelés, sem a jogszabályok nem adnak alapot ilyen lépésre.
Több pedagógus is jelezte a Pedagógusok Szakszervezetének, hogy iskolavezetőik arra próbálták rávenni őket: közös megegyezéssel mondjanak le jogviszonyukról, mert a 2025-ös teljesítményértékelés során nem érték el az igazgatók által elvárt szintet – erről Totyik Tamás, a szakszervezet elnöke beszélt a Népszavának.
Totyik szerint ez jogsértő, mivel az intézményvezetők nem kezdeményezhetik egy pedagógus munkaviszonyának megszüntetését kizárólag az értékelés eredményeire hivatkozva. Mint mondta, eddig legalább négy ilyen esetről értesültek különböző állami iskolákból, ám központi utasításról nincs tudomásuk – inkább egyes igazgatók önálló lépéseiről lehet szó. Az egyik esetben már a tankerületi központ is beavatkozott.
A szakszervezeti elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az értékelések során az igazgatók saját maguk pontozták a tanárokat, ami torz eredményekhez vezethetett. Előfordult például, hogy a rendszerkritikus pedagógusokat gyengébbre értékelték, vagy hogy egy hosszabb betegszabadság – például egy műtét miatti hiányzás – negatívan befolyásolta az osztályzatot.
A Klebelsberg Központ a Népszava kérdésére megerősítette: akik az értékelés alapján „fejlesztendő teljesítményűnek” minősülnek, azoknak kötelező fejlesztő képzésen kell részt venniük. Ugyanakkor hozzátették: a teljesítményértékelés önmagában nem alapja a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony megszüntetésének. Hasonló választ adott a Belügyminisztérium is, amely szintén megerősítette, hogy az értékelés eredménye nem szolgálhat jogalapként a munkaviszony megszüntetésére.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







