Egy héttel korábban ez a szám 60 500 volt, vagyis jelentős emelkedés történt.
Ez már tényleg a demográfiai katasztrófa kezdete: súlyos hiányt tártak fel a magyar iskolákban
A Pedagógusok Szakszervezetének konferenciáján szakértők figyelmeztettek, hogy a népességfogyás miatt a jelenlegi magyar iskolarendszer fenntarthatatlanná válik, miközben az oktatási rendszer pazarlóan működik - írja a Népszava.
Már most is vannak olyan iskolák, ahol egyetlen első osztályos sem iratkozott be, máshol pedig mindössze 5-6 fős osztályokkal kezdték meg a tanévet - hangzott el a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) hétfői konferenciáján, amely a népességfogyás oktatásra gyakorolt hatásaival foglalkozott.
Totyik Tamás PSZ-elnök rámutatott, hogy az élveszületések száma drasztikusan csökken, idén várhatóan 75 ezer fő alá esik, miközben az iskolarendszer továbbra is 110 ezer főre van méretezve. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy sürgős megoldásokra van szükség, mert a jelenlegi rendszer ebben a formában nem lesz fenntartható.
Szabó Andrea szociológus elmondta a lapnak, hogy Magyarországon már az 1980-as évektől kezdve negatív a természetes szaporulat, miközben a szülőképes korú nők száma is drámaian csökken, és az első gyermek vállalása egyre későbbre tolódik. Magyarország termékenységi rátája tavaly 1,55 volt (azóta 1,3 alá csökkent), miközben a társadalom újratermeléséhez minimum 2,1-es értékre lenne szükség.
Lannert Judit oktatáskutató arra mutatott rá, hogy a születések száma és a gyermekvállalási kedv nagyban összefügg a gazdasági fejlettséggel. Véleménye szerint a munkaalapú társadalom helyett a tudásalapú társadalom felé kellene elmozdulni. Az oktatási rendszer pazarlóan működik: az általános iskolai feladatellátási helyek csaknem fele (49,5 százaléka) kevesebb mint 150 fős gyereklétszámmal rendelkezik.
Az oktatáskutató kiemelte, hogy
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
bár az egy pedagógusra jutó tanulók száma (9,7 fő) alacsony, ez nem a pedagógusok alacsony terhelését jelzi, és nem is a minőség garanciája. Az elmúlt években Európában egyedül Magyarországon nőtt a tananyag mennyisége, miközben egyre kevesebb a diák és egyre több a tantárgy, ami több pedagógust igényel.
A szakértő szerint a magyar rendszer az olcsó és sok munkaerő opcióját választja a kevesebb, de jobban fizetett, és így potenciálisan minőségibb munkaerő helyett. Pozitív példaként Portugáliát említette, ahol egy tanárra több diák jut, az iskolahálózat nem elaprózódott, a tanárok a diplomás átlagbér 130 százalékát keresik, a diákok pedig jobb eredményeket érnek el a nemzetközi PISA-teszteken.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







