A jövő hét első két napján informatikai fejlesztés miatt korlátozottan működnek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) ügyfélszolgálatai.
Közbeszerzési eljárást indított a nemzeti vagyonkezelő zrt. az állami ingatlanvagyon értékbecslésére, derül ki a hétfői Közbeszerzési Értesítőből. Két tenderen választják ki az értékbecslőket, akiknek összesen több mint kétezer ingatlant kell felbecsülniük három év alatt. Az ingatlanportfoliót vagy annak egy részét kezelő cég vagy cégek az Új tulajdonosi program része(i) lesznek - értesült az Index.hu.
Összesen legalább 2050 állami ingatlan értékbecslésére írt ki két egyszerűsített közbeszerzési eljárást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., derül ki a hétfői Közbeszerzési Értesítőből. Az értékbecslőket külön versenyeztetik a 250 millió forintot el nem érő, és az annál értékesebb ingatlanok értékének meghatározására.
A közbeszerzési felhívás szerint az MNV úgy számol, nagyjából 1650 olyan állami ingatlan van, aminek az értéke nem éri el a negyedmilliárdot. A tájékoztatás szerint az értékbecslőknek 1100 darab 10 millió forintot el nem érő, 400 darab 10-25 millió forint közötti, és 150 darab 25-250 millió forint közötti értékű ingatlan értékbecslését kell elvégezniük, de az MNV figyelmeztet arra, hogy a mennyiség ennél 25 százalékkal több lehet.
Egy másik felhívásban további 300 darab 250-750 millió forintos, valamint 100 darab 750 millió forintnál is drágább ingatlanra keresnek értékbecslőt, itt is fenntartva azt, hogy az összmennyiség ennél 25 százalékkal több lehet. Összesen tehát akár a 2500-at is elérheti a felmérésre váró állami ingatlanok száma, míg értékük - ha csak a 2050 ingatlanból és mindenhol az alsó értékekből indulunk ki - meghaladja a 240 milliárd forintot.
Az ingatlanok értékbecslése azért fontos, mert Veres János május 7-i bejelentése értelmében az Új tulajdonosi program első lépcsőjében két cég részvényeiből, az állami autópálya-kezelő papírjaiból, valamint egy egy majdani ingatlankezelő cég részvényeiből kaphatunk. Az első lépcső elindítását ez év végére vagy jövő év elejére ígérte a pénzügyminiszter.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ehhez képest némileg meglepő, hogy a pályázati felhívás szerint a szerződés időtartama 36 hónap, vagyis három év lesz. Ezt leginkább az magyarázhatja, hogy a pénzügyminiszter korábbi szavai szerint több cégbe szerveznék az állami ingatlanvagyont.
A tenderre a pályázók a pályázati dokumentáció megvásárlásával, június 16-ig jelentkezhetnek. Az írásbeli ajánlat alapján egyfordulós szóbeli tárgyalás lesz június 17-én a jelentkezőkkel ábécésorrendben, a tárgyalás végén végső írásos ajánlatot kell benyújtaniuk. Az MNV tervei szerint mindkét tenderben június 20-án lesz az eredményhirdetés, és tíz nappal később a szerződéskötés a győztesekkel.








