Számos vidéki önkormányzat, így Makó is ingyen telkekkel próbálja a városban tartani a fiatalokat. Szakemberek szerint évente több mint 200 ezer magyar költözik el végleg az ország egy másik pontjára.
Hódmezővásárhely és Mártély is meghirdette már kedvezményes telekprogramját, Makón pedig évről évre megismétlik az akciót. Az ingyen adott telkekkel a települések megpróbálják ott-tartani a fiatalokat.
Nagy Lajos, a makói önkormányzat tulajdonosi bizottságának elnöke azt ígéri, hogy a városban munkahelyek is lesznek az új ipari parkban.
Az intézkedésre szükség is lehet, egy megkérdezett szakértő szerint ugyanis különféle okokból évente valamivel több mint 200 ezer magyar költözik el végleg az ország egy másik pontjára; jellemzően keletről nyugatra és a kistelepülésekről a nagyvárosokba, majd később azok agglomerációjába - mondta Dövényi Zoltán pécsi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének tudományos igazgató-helyettese.
Az ingyen telkekre a települések általában olyan párok jelentkezését várják, akik 40 éven aluliak, gyermeket várnak, vagy nevelnek, és van két millió forint megtakarításuk az építkezésre.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Forrás: InfoRádió
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






