Érvénytelen lett a helyi népszavazás Balatonvilágoson vasárnap, miután a részvétel nem érte el az ötven százalékot, így Balatonvilágos továbbra is Veszprém megyéhez tartozik - közölte a falu jegyzője az MTI-vel az urnazárást követően.
Balatonvilágoson vasárnap kellett dönteniük az ott élőknek helyi népszavazáson arról, hogy Veszprém vagy Somogy megyéhez tartozzon-e a település.
Szombathyné dr. Kézi Aranka elmondta: Balatonvilágoson 1217 személy jogosult választásra, közülük 538-an adták le voksukat este hét óráig a polgármesteri hivatalban kijelölt szavazóhelyiségben. A szavazáson résztvevők közül 426-an igennek voksoltak a megyeváltásra, 107-en Veszprém megyében "tartanák" a települést, öt szavazat érvénytelen volt - tájékoztatott a jegyző.
Nagyobb térképre váltás
Fekete Barnabás független polgármester korábban az MTI-nek azt mondta: a településen már 2007-ben kezdeményezték a megyeváltást, de 2009-ben - egységes álláspont hiányában - elálltak ettől a szándékuktól.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A polgármester tájékoztatása szerint a helyi népszavazás eszköz lett volna a járásváltáshoz is, hiszen ha Veszprém megyében "maradnak", akkor Balatonfüred járási központhoz tartoznak, ahová körülményes a közlekedés, ha viszont megyét váltanak, Siófokhoz, amellyel szinte teljesen összeépült már Balatonvilágos.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







