-1 °C Budapest

Több mint 3 millió is lehet a szocpol jövőre

2014. december 30. 11:01

Több pénz marad a családoknál jövőre - ígéri a kormány. Jövőre ezért öt pontból álló családtámogatási akciótervet indítanak. Ennek részeként januártól a 2015-ben először házasodók adókedvezményben részesülnek. Ők első gyermekük születéséig, de legfeljebb két évig kapják a havi ötezer forintos összeget.

Jövőre könnyebb lesz lakáshoz jutniuk a családoknak. Az átnevezett szocpolt, vagyis a családi otthonteremtési kedvezményt már az egy gyermekes családok is igényelhetik, ráadásul nemcsak új, hanem már használ lakás vásárlásakor. A támogatás maximális összege - a vállalt gyermekek számától és az igényelt lakástól függően - 3 millió 250 ezer forint lehet. Ez az intézkedés viszont csak júliustól lép életbe.

A kormány a nők munkába állását is segíti, azzal, hogy a részmunkaidőben dolgozó kisgyermekes szülő után ugyanúgy 100 ezer forint bruttó bérig járna az adókedvezmény a munkáltatóknak, mint a teljes munkaidősök esetében.

A három- vagy több gyermekeket nevelő szülők esetében pedig 3 helyett már 5 évig kell kötelezően biztosítania a munkáltatónak a részmunkaidős foglalkoztatást, ha ezt kérik.

Az akcióterv keretében megmarad a családi adókedvezmény, de a kétgyermekes családokét a jelenlegi gyermekenkénti 10 ezer forintról 2019-re 20 ezer forintra növelik. Az emelés folyamatos, az intézkedés 2016-tól indul el.

A családtámogatási program ötödik eleme a kisgyermekek napközbeni elhelyezéséhez kapcsolódik. A kormányzati cél, hogy a jelenlegi 42 ezerről 2018-ra 60 ezerre emelkedjék a bölcsődei férőhelyek száma. Ezért tavaszig ezer férőhelyet hoznak létre uniós forrásból, majd a következő években további 6400 -at.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A bővítésre szükség is van, ugyanis jövő szeptembertől kötelező lesz a hároméves gyerekeknek az óvodai elhelyezését biztosítani, ezzel együtt a kormány a családi pótlék folyósítását az óvodába járással köti össze.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 28. 19:19
Agrárszektor  |  2026. február 28. 20:17
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem