2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Újra hódít a régi trükk: az "unokázás". Telefonon a bajba jutott unokának adja ki magát a csaló, és így próbál pénzt kicsalni az idős áldozatokból. Ebben az esetben szerencsére a nagypapa felhívta igazi unokáját, így derült ki a csel.
Újabb "unokázós" csalóról számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy 36 éves férfi ellen nyomoznak, aki egy idős férfit próbált meg átverni. Telefonon adta ki magát a külföldön élő unokának, és több ezer dollárnyi támogatást kért a nagypapától, egy állítólagos autóbaleset miatt. Mivel a nagypapának nem volt annyi pénze, megbeszélték, hogy annak töredékét másnap odaadja az "unoka" barátjának. A nagypapa nagyon aggódott unokájáért, ezért másnap felhívta az igazi unokáját, ekkor derült ki, hogy szó sincs balesetről. Amikor a csaló a megbeszélt találkozóra megérkezett, már rendőrök várták és letartóztatták.
Nem egyedi eset
Szinte naponta hallani újabb trükkökről, lopásokról. Sok esetben lakásokat fosztanak ki a tolvajok. Ilyenkor főként az idősebbek az áldozatok, mivel jószívűek, hiszékenyek, gyakran egyedül élnek. A tolvajok éppen ezt használják ki, és különböző szolgáltatók, intézmények embereinek kiadva magukat pénzt, értéktárgyakat lopnak el tőlük, amikor éppen nem figyelnek. Bár az "adjon egy pohár vizet" és ehhez hasonló mondatokkal szemben már sokan védettek, a csalók újabb és újabb módszereket találnak ki, hogy pénzhez jussanak.
Emellett a bűnözők manapság, mint a fenti példa is mutatja, már gyakran nem is mennek házhoz, inkább telefonon keresztül, vagy az interneten intézik a dolgokat. Az online unokázás is egyre elterjedtebb. A legújabb nemzetközi trend szerint a szélhámosok a Facebook segítségével próbálnak pénzt kihúzni - a közösségi oldalt egyre gyakrabban használó - gyanútlan idősektől. A bűnözők a Facebook segítségével megpróbálják kideríteni a nagyszülők és az unokák tartózkodási helyeit az elérhető információkból, majd ezt akcióba lépnek. A csalók ráadásul gyakran a tengerentúlról intézik kártékony üzleteiket, így próbálva meg elérni, hogy lenyomozhatatlanok legyenek és elkerülhessék a felelősségre vonást.
Tipikus példája a rászedésnek, amikor a csalók felveszik a kapcsolatot a nagyszülőkkel és közlik velük, hogy a szeretett unokájuk valamiféle bajba került, és természetesen csak némi pénzbeli adomány segíthetne, hogy kikeveredjen ebből, mondjuk egy súlyos adósságból vagy a rácsok mögül.
Természetesen a családok is tehetnek pár hasznos dolgot, hogy megelőzzék az ilyen átveréseket.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Továbbá, ha valaki olyan hívást kap, amelyben azt közlik, hogy valamely családtagja bajba jutott, tegyen fel a hívónak célzott kérdéseket a szóban forgó személyre, hogy megállapítsa, valóban az igazat mondja-e.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







