A múlt heti rendkívüli havazás miatt hároméves mélypontra esett a hazai napelemes áramtermelés, ami érezhető áremelkedést okozott a villamosenergia-piacon.
Duplájára növeli a Nemzetgazdasági Minisztérium a mosógépcsere-program keretét. A helyenként háromszoros túljelentkezés miatt döntöttek a keret növelése mellett - írja a Napi Gazdaság.
Az Otthon melege program mosógépcsere-alprogramja keretében eddig 500 millió forint összértékű támogatásra lehetett pályázni, amelyet a minisztérium ugyanekkora összeggel tervez kiegészíteni
- mondta Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint közszolgáltatásokért felelős államtitkár. Ősztől egyébként folytatódik a panel- és társasház-felújítási program, valamint családi házak felújítását is támogatja a szaktárca. Az önkormányzatoknak napelemparkra jut majd forrás.
Volt olyan régió, ahol a programra háromszoros túljelentkezést tapasztalt a minisztérium, ezért úgy döntöttek, hogy folytatják a programot és újabb 500 millió forintos keretet biztosítanak a régi mosógépek lecserélésére.
A mosógépcsere évente 12 ezer forint megtakarítást jelent egy családnak. A megítélt támogatás összege 25-45 ezer forint lehet a készülék energiaosztályától függően.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
10:32
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 13. 10:04

Pénzcentrum | 2026. január 13. 06:31

Agrárszektor | 2026. január 13. 10:31





