2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Már az első nap felfüggesztik a nyugat-dunántúli régióban a háztartási nagygépek cseréjének pályázatát, szerdán 13 óráig lehetett pályázni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán.
A tájékoztatás szerint az Otthon Melege Program keretében szerdán reggeltől elérhető pályázatot a nyugat-dunántúli régióban is óriási érdeklődéssel fogadta a lakosság, eddig közel 6800 pályázó jelezte támogatási igényét.
A program folytatásaként a dél-dunántúli régióban élők nyújthatnak majd be pályázatot 2017. augusztus 21-én, hétfőn reggel 8 órától, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén - írták. Ennek hatására nemcsak a lakossági energia-felhasználás
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
hatékonysága javulhat, hanem mérséklődik a szén-dioxid-kibocsátás is - tették hozzá, megjegyezve, a programnak köszönhetően a háztartások energiafelhasználása érzékelhető mértékben csökken.
A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Programban több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







