Nem semmi ingatlanhidretésre bukkanhatunk: eladóvá vált Makovecz Imre egyik korai alkotása, a balatonszepezdi Sellő vendéglő egykori épülete.
Mivel a színésznőnek nincs családja, nem akar száz évig élni, hiszen nem tud kire támaszkodni. Így addig szeretne élni, míg képes ellátni saját magát. Szerencsére egészséges, mint a makk.
A színésznő jelenleg remek egészségi állapotnak örvend, ám nyugodtabbnak érzi magát úgy, hogy tudja, ki örökli majd a vagyonát. Szívéhez a legközelebb fogadott fia, Schmuck Andor áll, igaz az utóbbi időben csak ritkán tudnak találkozni. Kettejük kapcsolata valóban olyan, mint egy anya-fia viszony.
Írásba adtuk, ami mard utánam, az az övé
- nyilatkozta a színésznő a Borsnak. Mint elmondta, Andor vetette fel az ötletet, a közjegyző által hitelesített írásos megállapodásuk pedig kölcsönös.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







