A kérelmező mindössze 50 ezer forintra becsült, ismeretlen művész által készített képként tüntette fel a művet az exportengedély igénylésekor.
Dollármilliókat érő elhagyott festményeket és más műalkotásokat talált egy amerikai autószerelő egy szemeteskonténerben, amelybe egy pajta tartalmát ürítették ki.
A szemétből kiguberált porlepte tárgyakról tavaly derült ki, hogy azok a 2016-ban 96 évesen elhunyt absztrakt expresszionista művésztől, Francis Hinestól származnak, aki a waterbury-i csűrben raktározta műveit - értesült a Hearst Connecticut médiacsoport.
Hines ismert volt csomagolóművészként is, pályafutása során tucatnyi nagy New York-i középületet és egyéb objektumot, köztük a Washington téri Diadalívet bugyolált be szövettel, hasonlóan a világhírű Christóhoz és Jeanne-Claude-hoz, akik Európa-szerte csomagoltak be híres építményeket, köztük a párizsi Diadalívet. A connecticuti pajtában bebugyolálva talált festmények jó részén autóalkatrészek láthatók, ezért gondolta úgy egy fuvarozó, hogy autószerelő barátját, Jared Whipple-t érdekelhetik a képek, a szobrok és rajzok.
A több száz "lelet" értékét megismerve a szerelő úgy döntött, hogy a művek egy részét eladja, és egy New York-i galériával együttműködve kiállításokat rendez belőle a májusban kezdődő árusítás előtt. A festményeket darabonként 22 ezer dollárért, a rajzokat 4500-ért remélik eladni.
A "kincs" megtalálása óta a szerelő beleásta magát a New York becsomagolójként emlegetett művész munkásságába, amelybe valósággal beleszeretett, és felvette a kapcsolatot a családjával is, amely megengedte neki, hogy megtartsa a talált műveket. Whipple azt mondta, az a célja, hogy Hines bekerüljön a történelemkönyvekbe.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








