Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Az Európai Unió a REPower EU tervet keretében függetlenedne az orosz energiától, ennek keretében 3 év múlva már csak minimális orosz gázra lenne szükség. Vajon meg lehet valósítani a leválást ennyi idő alatt? Egy francia cég számításaiból az derül ki, gond nélkül megoldható az orosz gázcsapok elzárása – írja a HVG.
Az Artelys nevű adatbányászattal és döntéstámogató modellezéssel foglalkozó francia cég nemrég készített elemzéséből az derül ki, hogy az EU 2025-re könnyedén le tudna kapcsolódni az orosz gázról, ehhez pedig még csak nagy beruházások és alternatív energiainfrastruktúra sem kell. A számításhoz a saját fejlesztésű Crysral Super Grid rendszert használták, mely modellezni tudja az éves gázhasználatot a tagállamok energiastruktúráját figyelembe véve, emellett megtalálja a legjobb befektetési alternatívákat és technológiákat.
Az uniós gázleválást nagyban segíteni a már elfogadott Fit for 55 program is, melynek célja, hogy az káros gázkibocsátást 55%-kal csökkentsék az EU-ban 2055-re. AZ elemzésben arra is rámutatnak, hogy 2020 óta egyetlen EU-s projekt sem biztosított hozzáadott értéket az orosz gáz 3 éven belüli kivezetéséhez. Kockázatot pedig csak Finnországnál és a balti államoknál találtak, de ezt szerintük LNG-gázzal meg lehetne oldani ideiglenesen. Máshol ilyen jellegű problémát más régiókban nem találtak, így Magyarország esetében sem. A legköltséghatékonyabb megoldásnak pedig a tiszta energiás forrásokat találták.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







