Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői Facebook-bejegyzéséből.
Minden jel arra mutat, hogy bár a járvány még nem tűnt el, de időről időre újra felüti a fejét. Az emberek viszont elkezdtek visszatérni a járvány előtti szokásaikhoz: elkezdtünk utazni, és az ingatlanpiac is megélénkült, hiszen egyre több a vendégéjszakák és az időszakos látogatások száma. De ez milyen hatással van az ingatlanpiacra?
2022 nyarán minden jel arra mutat, hogy a világ berendezkedett az úgynevezett post-Covid-időszakra. Bár a járvány még nem tűnt el, és időről időre kisebb-nagyobb intenzitással mindenhol felüti a fejét, az emberek többsége szépen lassan visszatért járvány előtti szokásaihoz. Fellángolt a pandémia miatt takarékra állított utazási kedv, a repülőtereken megjelenő utazni vágyó tömeg viszont gyakran sokkolja a légitársaságokat, ahol a járvány idején lecsökkentett személyzet nem tudja kezelni a felerősödött utazási igényeket.
A tömeges utazási kedv pedig egyértelműen mutatja, hogy nem csupán jogilag, hanem az emberek gondolatmenetében is megszűntek a korlátozások, így beindul a turizmus, ismét sokkal több időszakos látogatóra számíthatunk például Budapesten is.
A belvárosi ingatlanpiac szempontjából ez ismét komoly változásokat hozhat. Ráadásul egy igen izgalmas időszak előtt állunk, hiszen a nyár amúgy is az élénk mozgások ideje volt, elsősorban a kiadó lakások tekintetében, hiszen ezekben a napokban hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, s így sok újonnan felsőoktatási tanulmányokat kezdő diák lakhatása a tét
– kezdi Ben-Era Orran, a Central Home szakértője.
Lakást vennél? A Pénzcentrum kalkulátora megmutatja a legjobb hitelkonstrukciókat!
A szakértő elmondása szerint már most érzékelhető a Belvárosban, hogy megérkeztek a turisták, s ezzel egyidejűleg ismét felélénkült a rövidtávú kiadás. Bár a Covid idején sok lakástulajdonos váltott hosszú távú kiadásra, most újragondolják a szempontjaikat, és sokan döntenek ismét az AirBnB tevékenység folytatása mellett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az, hogy adott számú, bérelhető ingatlan tulajdonosa ismét belép az AirBnB piacra, egyértelműen a kiadó ingatlanok kínálatát csökkenti. És mivel az évnek mindig ebben a szakában a legélénkebb az érdeklődés a jó közlekedéssel rendelkező albérletek iránt, különös tekintettel az egyetemek közelségére, így a kereslet viszont jelentősen megugrik ilyenkor. Ennek a két tényezőnek együttállása pedig előrejelzi, hogy a közeljövőben minden bizonnyal emelkedni fog az albérletek ára
– folytatja Ben-Ezra Orran.
A Central Home kimutatása szerint már az év eddigi szakaszában is jól érzékelhető volt az árak emelkedése. A belső kerületek közül átlagosan 30 000 Ft-tal kerül most többe egy kétszobás lakás bérlése, mint januárban. Míg az év elején a XIII. kerületben 150 000 Ft-ért lehetett albérletet találni, ez átlagosan most 180 000 Ft-ra emelkedett.
A VI. kerületben a januári 160 000 Ft-os ár helyett 190 000 Ft-ra lehet számítani, az V. kerületben pedig szintén emelt árakkal kell számolni: az idei kezdő, 220 000 Ft-os átlagár kétszobás lakások esetében 250 000 Ft körül mozog. Természetesen lokációtól, felszereltségtől, állapottól függően az árak lényegesen eltérhetnek mindkét irányba, de egyértelműen látszik, hogy mélyebben kell a zsebbe nyúlni, ha valaki éppen most keres kiadó lakást Budapest belső kerületeiben.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







