A fesztivál Budapesten és 10 vidéki városban zajlott, 250-nél is több vetítéssel és háttérbeszélgetéssel.
Sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek mindig is voltak, viszont a fejlett állapotfelmérésnek köszönhetően ma már sokkal több esetben derül ki a probléma, így a speciális terápiáknak köszönhetően javulhatnak a segítségre szorulók életkörülményei. Rejtve lévő betegség esetén, ugyanis az sokkal károsabb a gyerekeknek saját magukra és a környezetükre (család, szülők, testvérek, óvoda, iskola) nézve egyaránt, ezért minél kisebb korban – leginkább óvodásként – van felismerve az, annál előbb lehet megkezdeni az egyénekre szabott terápiát.
A sajátos nevelési igény (SNI) esetén egy olyan gyűjtőfogalomról beszélünk (fontos, hogy nem diagnosztikus kategória), amit kizárólag szakértői bizottság állapíthat csak meg. A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről pontosan definiálja ezt: „Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrumzavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.”
A sajátos nevelési igény (SNI) eloszlása Magyarországon
A pmgsz.hu által közzétett adatok szerint azt tudjuk megállapítani, hogy Magyarországon a 2021/2022-es tanévben több, mint 100 000 fő sajátos nevelési igényű gyermek található, ami nem kevés. Ez a szám valószínűleg sokkal több, ugyanis a legtöbb esetben iskolás korban derül ki a betegség.
Ennek köszönhető, hogy a legtöbben ebből a korosztályból kerülnek ki, százalékban meghatározva ez az érték 7.8%. Az adatok alapján ezután a középfokú oktatási intézmények következnek, míg a sort az óvodák zárják, ahol a legtöbb vizsgálatot kellene elvégezni, a problémákat pedig felismerni.
A járvány miatt drámaian emelkedtek a számok
Az elmúlt 1 évhez képest csaknem hatezerrel nőtt a számuk (előző tanévben 93.7 ezer volt), aminek egyik közvetlen hatása a koronavírus járvány okozta óvodai és iskolai kimaradások. A legtöbben integrált oktatásban, nevelésben részesülnek. Megjegyzendő még a nemek eloszlása is, mely szerint a fiúk vannak többen (10%) a lányokkal szemben (5.4%). További adat, hogy a legjellemzőbb előfordulás a súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavar (69%), ezt követi az enyhén értelmi fogyatékos (12%), 8.5%-uk pedig beszédproblémával küzd.
Megyék eloszlásában a legnagyobb arányban Bács-Kiskun megyében (14%) vannak SNI-sek, a legkevesebben pedig Hajdú-Bihar megyében (5%), illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (5.1) vannak. A súlyosan és halmozottan fogyatékos fiatalok száma közel 2500 fő, akiket fejlesztő nevelés-oktatás keretében látnak el köznevelési intézményekben.
Országos adatokat böngészve, a 100 000 SNI-s gyermekre mindössze 411 szakember jut, vagyis átszámolva ez azt jelenti, hogy 1 hozzáértőre jut 243 fő segítségre szoruló.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A statisztikákból az is kiderül, hogy mindössze negyed annyian vannak az óvodában felfedezett SNI-sek, mint általános iskolás társaik, tehát későn derül ki a probléma. Ez azért van, mert kisgyerekkorban még enyhék a tünetek, sokszor egy átlagember számára akár észrevehetetlen is lehet, viszont az életkor előrehaladtával ezek felerősödnek, illetve további problémákat okozhatnak.
Iskoláskorban jönnek elő ugyanis a tanulási nehézségek, koncentrációs problémák vagy szociális beilleszkedési gondok, sikertelenségek. Ezért szükséges minél korábban az állapotfelmérés, hogy az életkörülmények javuljanak a terápiáknak köszönhetően.
Hamarosan kezdődik az iskola
Még két hét van a nyáriszünetből, így nem csoda, ha sokan elkezdtek már készülni az iskolakezdésre. Az elmúlt időszakban a pedagógushiány határozta meg az oktatásról szóló híreket, ami szintén aggodalommal töltheti el a szülőket. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak az iskolai digitalizációról, mi a véleményük az oktatás és az iskolai étkeztetés minőségéről, hogy állnak a 9 órai iskolakezdés kérdéséhez.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







