A mostani, vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit célzó hitelkonstrukció mellett márciustól megnyílik egy, a földhő hasznosítását elősegítő hitelprogram is.
Miközben a napelemes rendszerre pályázók csalódottak és sorra mondják vissza pályázataikat, addig mások az utolsó pillanatokat is kihasználják, hogy még be tudják adni csatlakozási igényeiket, mielőtt ellehetetlenítik a hálózathoz való csatlakozásukat – írja piaci elemzésében a hvg.
„Értelmetlenné válnak a napelemes beruházások”– figyelmeztetett több napelemes cégeket tömörítő szervezet is a kormány múlt csütörtöki bejelentését követően, aminek lényege, hogy azok, akik “ezután” – egy közelebbről egyelőre meg nem határozott időpontot követően – adnák be a napelemes rendszerek hálózati csatlakozási igényét, ideiglenesen – bár pontosan azt sem tudni meddig – már nem tehetik meg – emlékezetet a lap.
A cikk napelemes pályázatokkal foglalkozó szakértőket is megszólaltak, egyik szerint jelenleg égnek a vonalak, náluk most 30–40 százaléknál tart azoknak az aránya, akik inkább elállnak a tervezett beruházástól, de arra számít, hogy ez végül 60–70 százalék is lehet. Érdemes persze megjegyezni, hogy mindezt azokra a személyekre értette az ügyvezető, akik az állami napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat keretein belül szerettek volna saját napelemes rendszert kiépíteni, és a fűtésüket hőszivattyúsra alakítani. Akiknek ugyanis volt saját tőkéjük, azok már a rezsiemelés biztossá válásakor elárasztották a piacot. A lap például tud olyan cégről, amely az igények százszorosára növekedéséről számolt be, és belátható időn belül még előzetes ajánlatot sem volt képes adni az újabb érdeklődőknek.
A lapnak megszólaló szakértő felhívta arra is a figyelmet, hogy jelenleg a kifizetések is állnak a kormány részéről, sőt saját ügyfélköréből azt tapasztalja, hogy rengetegen még csak olyan levelet sem kaptak, hogy befogadták-e pályázatuk vagy sem. A problémát tetézi, hogy ahol már megindulhatnának a munkálatok, ott a kivitelező előlegszámláira nem érkezik teljesítés, szóval a munka áll.
Mindezeken felül érdemes azzal is számolni, hogy a pályázatíró cég vezetője szerint sok pályázni szándékozót riasztott el az is, hogy az eszközök nagyfokú drágulása miatt a százszázalékos állami támogatás valójában mostanra körülbelül 70 százalékosra olvadt. Aki nem rendelkezik a pályázati összeg legalább 30 százalékát kitevő önerővel, annak ők maguk sem tanácsolják jó szívvel, hogy belevágjanak, hiszen a pályázat tavalyi első kiírásakor meghatározott árak már messze nem fedezik a rendszer kiépítésének valós költségeit.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







