Újabb Spar-üzlet húzza le a rolót Magyarországon: a paksi bolt bezárása után Oroszlányban is végleg bezár egy áruház február 15-én.
Az idei évben az országos tranzakciókat vizsgálva azt láthatjuk, hogy emelkedett az első lakásukat vásárlók aránya 2021-hez képest. A Duna House adataiból láthatjuk, hogy a fővárosi otthonteremtők jelenléte a tavalyihoz mérten 10 százalékponttal csökkent. Vidéken az idei évben átlagosan 27,7 millió forintért, átlagosan 78 négyzetméteres lakásban kezdhettek önálló életet a vevők, a fővárosban több mint 42,5 millió forintot kellett fizetniük az első lakást vásárlóknak, amiért mindössze 55 négyzetméteres otthon kapható.
A 2022-es év gazdasági eseményei, az emelkedő megélhetési költségek, az infláció, valamint a dráguló hitelkamatok miatt összességében elmondható, hogy az első negyedéves ingatlanpiac szinte össze sem hasonlítható az év végére kialakult állapottal. „Általánosságban véve kijelenthetjük, hogy megnehezedett a lakást vásárlók helyzete az év végére, a gazdasági bizonytalanságok miatt sokan letettek az ingatlanvásárlásról, azonban az adatok összességében mégis azt mutatják, hogy arányaiban többen jutottak első lakáshoz az idei évben, mint tavaly.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
Az országos átlag alapján 2021-ben az összes tranzakció 14%-ban szerepeltek az első lakást vásárlók, míg 2022-ben ez az arány két százalékponttal magasabb volt, ugyanakkor amint Budapestet és vidéket külön vizsgáljuk, fordul a kocka. Míg 2020-ban és 2021-ben még a tranzakciók negyedét az első lakást vásárlók adták, addig a Duna House ügyfelei között végzett felmérés alapján 2022-ben már csak az összes eladás 16%-ban adta a vevők motivációját az első otthon teremtése a fővárosban. Vidéken is csökkenő tendenciát mutatnak a számok, az első lakásukat vásárlók aránya 2020-ban 26, 2021-ben 22, míg az idei év adatai alapján mindössze 21% volt.
A fővárosi első lakást vásárlók a pandémia megjelenésének évében átlagosan 32,2 millió forintból oldották meg az otthonteremtést, átlagosan 56 négyzetméteres ingatlan került a birtokukba. Akik 2022-ben vágtak bele az otthonteremtésbe, már nem úszták meg ilyen olcsón, több mint 10 millióval többet kellett fizetniük, átlagosan az egy négyzetméterrel kisebb, 55 négyzetméteres lakásokért. 2021-hez képest 14%-kal, míg 2020-hoz képest 32%-kal kellett többet áldozniuk az otthonteremtőknek az idei évben a fővárosban.
A vidéki és a budapesti ingatlanpiac közötti árkülönbségnek köszönhetően a vidéki első lakást vásárlók határozottan könnyebb helyzetben vannak. Ők 2020-ban 20 millió forint alatt, átlagosan 80 négyzetméteres otthonban kezdhettek önálló életet, 2021-hez képest az idei évben 17%-kal többért, 27,7 millióért már csak 78 négyzetméteres lakáshoz, házhoz jutottak.
– tette hozzá a szakértő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A budapesti ingatlanpiac novemberi tranzakcióinak közel felében a vevői motivációt a befektetési célú vásárlás adta, csökkent azonban az előző év azonos időszakához viszonyítva az első lakást vásárlók aránya idén novemberben a fővárosban, miközben vidéken ez a második leggyakoribb vásárlási ok volt, a tranzakciók 26%-a zárult ebből az okból. Az első lakásukat vásárlók átlagosan 26,7 millió forintot költöttek vidéken a novemberi adatok alapján, amiért 60 négyzetméter körüli ingatlant kaptak, míg Budapesten 39,5 millió forintért mindössze 50 négyzetméteres otthonra futja.
A vidéki adatoknál látható, hogy a novemberi tranzakciók között kimagasló arányban szerepeltek az első otthont vásárlók, amit vélhetően a még biztosan elérhető otthonteremtési támogatások kihasználásnak utolsó hajrája magyaráz.
– nyilatkozta Benedikt Károly.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







