-3 °C Budapest
Budapest, 2023. január 13.Mécsest helyez el egy férfi Baumann Péter szolgálatteljesítés közben elhunyt rendõr fotóinál az újbudai rendõrkapitányságnál tartott megemlékezésen 2023. január 13-án. Január 12-én este három intézkedõ rendõrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járõr figyelmeztetõ lövést követõen lábon lõtte, és elfogták. A három sérült rendõrt, illetve a lábon lõtt támadót kórházba vitték. Baumann Péter, a XI. Kerületi Rendõrkapitányság körzeti megbízottja azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.MTI/Lakatos Péter

Így történt a budapesti rendőrgyilkosság: fokozottan veszélyes a társadalomra az elkövető

2023. január 14. 12:30

A férfi valamilyen szer hatása alatt lehetett, és nem tett vallomást tegnapi kihallgatásakor. A rendőr halála miatt a miniszterelnök is részvétét fejezte ki.

Kezdeményezték előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki még csütörtök éjjel szúrt meg három rendőrt Budapest XI. kerületében. Két rendőr megsérült, harmadik társuk pedig a helyszínen meghalt. Az első vizsgálatok megállapították, hogy a férfi valamlyen tudatmódosító hatása alatt lehetett, de további részleteket egyelőre nem közöltek. A férfi pénteki kihallgatásán nem tett vallomást, és panasszal is élt a gyanúsítás ellen.

Az ügyészség emlékeztetett: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás és meghalt - fűzték hozzá.

A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. Az elkövető nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen - ismertették. A gyanúsított büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el. A csütörtöki támadást garázdaság és testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, és hasonló bűncselekmény miatt jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is áll - tudatta a főügyészség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata tegnap azt közölte a police.hu oldalon, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Orbán Viktor miniszterelnök együttérzését fejezte ki a meggyilkolt rendőr hozzátartozóinak, és több párt, illetve politikus is részvétet nyilvánított. Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá léptette elő a meggyilkolt Baumann Pétert. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves. "Nyugodj békében, Péter!" - írta a rendőrség a megemlékezésben.

 

címlapi kép: Lakatos Péter, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29