A helyzet súlyosságát jelzi, hogy csak február 2-án 1966 kátyúról és egyéb úthibáról érkezett jelentés.
Akár nagyösszegű kártérítést is fizethetünk, ha valaki a házunk előtti csúszós járdán sérül meg, sőt, komolyabb esetekben még eljárás is indulhat a tulajdonos ellen. Sokan nem tudják, de az ingatlan előtti járdaszakasz síkosságmentesítése a tulajdonos felelőssége és kötelessége, albérlet eseténpedig a bérlőnek kell erről gondoskodni.
Komoly fennakadásokat okoz bizonyos országrészekben a havazás: a Kékestetőt és környékét például lezárták az autósok elől, Dobogókő megtelt, és a közútkezelő arra kéri az embereket, hogy kétszer gondolják meg, merre kirándulnak, meg nagy veszélyt jelenthetnek például a kidőlő fák. A Miskolc és Felsőtárkány közötti útszakaszon is teljes útzárat kellett bevezetni, mert ott is fakidőlések nehezítik a közlekedést.
De nem csak a közlekedőknek kell nagyon odafigyelni, hanem az ingatlantulajdonosoknak is: kevés háztulaj tudja ugyanis, de a havassá és jegessé vált járdák csúszásmentesítéséről nekik kell gondoskodniuk! Albérlet esetében pedig a bérlőt terheli a felelősség. Hiszen alapvetően az önkormányzat feladata lenne a helyi közutak és közterületek fenntartása, ám a legtöbb településen, kerületben előírják, hogy az ingatlantulajdonnal rendelkezők kötelesek eltakarítani a havat az ingatlan előtti járdaszakaszról, illetve kötelesek azt csúszásmentes állapotban tartani.
És a háztulajok jogi felelősségét is magukkal vonják a szabályok!
Ha valaki az ingatlanunk előtti, síkos járdán elesik, megsérül, meg kell téríteni a neki okozott kárt a gondatlanságunk miatt - például, ha a sérültnek a baleset miatt táppénzre kell mennie, az könnyen forintosítható kárt okoz neki. Súlyosabb esetekben gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt is felelősségre vonhatják az ingatlan tulajdonosát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szabály alól a társasházban élők sem kivételek, és sokan tévesen gondolják, hogy a közös képviselőnek kell megoldani a csúszásmentesítést. Az minden esetben a tulajdonos felelőssége, egy társasház albetéteseit lényegében ugyanúgy kezelik, mint egy önálló családi ház tulajdonosát.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







