Fontos információ, hogy a programban való részvétel nem befolyásolja az éves szaldó elszámolásra való jogosultság időtartamát.
A sárga kokárdavirág egyelőre nem tűnik erős ökoszisztéma-átalakító fajnak, de fennáll a veszélye, hogy a klímaváltozás miatt a jövőben egyre megfelelőbb lesz számára a hazai környezet, így erősen terjedhet és invázióssá válhat. A kutatók ezért nem ajánlják a kokárdavirágfajok ültetését a kertekben, továbbá az idegenhonos dísznövényállományok felmérését, hosszú távú monitoringját és a terjedésüket befolyásoló tulajdonságaik részletesebb kiértékelését javasolják. Az eredményeket bemutató publikáció a NeoBiota tudományos folyóiratban jelent meg.
A dísznövények az invázióssá váló fajok egyik fő forrásai. Ültetésük során ugyanis új élőhelyre kerülnek, ahol az ember öntözéssel és gondozással számukra kedvező életkörülményeket teremt. Később a természetes élőhelyeken az emberi zavarások és az éghajlatváltozás okozta
melegedés hatására létrejövő nyílt élettereket a kertekből kiszökve könnyen elfoglalják.
Ilyen utat járt be a kokárdavirág is, amelynek ökológiai hatásaival az ÖK kutatói több más új, potenciálisan veszélyes faj vizsgálata mellett a nemrég elindult Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium projekt keretében foglalkoztak.

A sárga kokárdavirág és rokona, a kétszínű kokárdavirág, valamint hibridjük világszerte ültetett dísznövényfaj. A sárga kokárdavirág kertekből való kiszökéséről és meghonosodásáról különböző új élőhelyeken már több országban beszámoltak, ám inváziós viselkedése eddig viszonylag ismeretlen volt. Azonban úgy tűnik, hogy az elmúlt pár évtizedben ez a faj Magyarországon megtalálta a számára szükséges élőhelyfoltokat, és a meghonosodott fajból jó néhány helyszínen invázióssá vált.
Munkánk során célunk volt, hogy feltérképezzük a sárga kokárdavirág magyarországi elterjedését, felmérjük betelepedésének hatását a helyi növényközösségre, és funkcionális tulajdonságain keresztül meghatározzuk a faj inváziós potenciálját
– összegezte Dr. Süle Gabriella, az ÖK tudományos segédmunkatársa. Az itt gyűjtött elterjedési adatok alapján a sárga kokárdavirág szerencsére egyelőre főként alkalmi kivadulásokként fordul elő Magyarországon.
Az egész évben hosszan virágzó, rendkívül mutatós virágú faj kevés vagy sok esetben semmi gondozást sem igényel, ezért a tulajdonosok hagyják terjedni, sokszor láthatjuk kertek előtt egyre több teret elfoglalva. Az utóbbi években azonban már meghonosodott, és invazív populációk is jelentős számban találhatók szerte az országban. A faj elsősorban kertek és zavart élőhelyek közelében figyelhető meg, de természetközeli és őshonos gyepekben is megjelent, valamint a zavart, fajszegény, homoktalajú, nyílt élőhelyeken terjed sikeresen.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Megtelepedése befolyásolja a helyi növényközösség összetételét, csökkentetve például a növények fajgazdagságát. Funkcionális tulajdonságai alapján inváziós terjedését a jó csírázási képessége, a rendkívül hosszú virágzási időszaka, a gyökerei által biztosított nagy felszívó- és tapadási felülete, valamint a legelő állatállomány – főként juhok – szőrén történő terjedése segítheti.
A sárga kokárdavirág egyelőre nem tűnik erős ökoszisztéma-átalakító fajnak, de több figyelmet kell fordítani rá, mert fennáll a veszélye, hogy a klímaváltozás okozta szárazabb időjárás miatt a jövőben egyre megfelelőbb lesz számára a hazai környezet, így erősen terjedhet és invázióssá válhat, elsősorban a homoktalajokon.
Mindezek miatt nem ajánljuk a kokárdavirágfajok ültetését a kertekben, mert könnyen kiszökhetnek onnan, és megtelepedhetnek természetes növényközösségekben, továbbá megfontolásra javasoljuk a magkeverékekben történő forgalmazásuk beszüntetését. A természetes területen lévő, inváziós viselkedést mutató állományok megfékezéséhez szükség lenne egy hatékony visszaszorítási módszer kidolgozására
– hangsúlyozta Dr. Süle Gabriella. A sárga kokárdavirág és a hozzá hasonló idegenhonos dísznövényállományok felmérése, hosszú távú monitoringja és a terjedésüket befolyásoló tulajdonságaik részletesebb kiértékelése fontos lenne annak érdekében, hogy a kertekben ültetett növényfajok kiszökése a természetbe idejében megállítható legyen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







