Pest és Veszprém megyékre citromsárga riasztást adtak ki, de egyébként komoly melegedés indulhat meg.
Szombaton délelőtt átmenetileg kevesebb helyen fordulhat elő (többnyire nem heves) zivatar, miközben a Dunántúl nagyobb részén nyugat felől lassan stabilizálódik a légkör, ezért az időszak alatt Nyugat-Magyarországon a legkisebb az esély dörgésre, villámlásra - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Duna vonalában, illetve attól keletre azonban délutántól ismét egyre nagyobb számban alakulnak ki - délről észak, északkelet felé haladó - zivatarok, heves zivatarok, amelyek rendszerbe is szerveződhetnek. Kiterjedt zivatartevékenység valószínű újra, amely az éjszaka folyamán várhatóan fokozatosan átterjed az északkeleti tájakra is. A zivatarokat viharos széllökés (jellemzően 60-90 km/h), jégeső (1-3 cm) és felhőszakadás (ált. 20-50 mm) kísérheti. A heves zivatarok környezetében károkozó szélroham (> 90-110 km/h) és nagyobb méretű jég (~3-5, akár >5 cm) is előfordulhat.
Komolyabb felhőszakadás (rövidebb idő alatt > 50-70 mm), illetve domborzattól függően villámárvíz is kialakulhat a délutáni, valamint az éjszakai órákban. Erre a legnagyobb esély a középső tájakon, valamint az Északi-középhegység térségében mutatkozik. Lehetnek olyan területek, ahol a havi országos átlagos csapadékmennyiségnél (~60 mm) is több hullhat 24 óra alatt.
Elsősorban a mai nap második felében ismét van esély a legmagasabb szintű, piros fokozatnak megfelelő zivatarok előfordulására! Erre nagyobb esély a legfrissebb számítások alapján a Dél-Alföldön és a középső vidékeken mutatkozik - hívták fel a figyelmet.
- A Nyugat-Dunántúlon zivatartól függetlenül ma és holnap is összegyűlhet tartós esőből lokálisan 20 mm-t meghaladó csapadékmennyiség.
- Ma még a Dél-Alföldön kevés helyen 25 fok körül alakul a napi középhőmérséklet, vasárnap azonban ott is mindenütt jelentősen felfrissül az idő.
Vasárnap reggel, délelőtt a kiterjedtebb zivatartevékenység súlypontja egyre inkább az északkeleti területekre tevődik át, főként Borsodban, Szabolcsban még előfordulhat akár hevesebb zivatar is erősen viharos széllökések (> 90 km/h), felhőszakadás (> 25-40 mm) kíséretében, esetleg jégeső is lehet. Kisebb számban, de a nap hátralévő részében továbbra is kialakulhat zivatar arrafelé, emellett főként a délnyugati tájakon van esély dörgésre, villámlásra. A heves zivatarok esélye azonban jelentősen csökken a nap második felében.
Kiadták a riasztást
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtt erre a napra 10 - Komárom-Esztergom, Pest, Bács-Kiskun, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád és Békés - megyében másodfokú riasztást adott ki zivatar és felhőszakadás miatt is! Ez azt jelenti, hogy hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Ráadásul az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Minden más megyében elsőfokú riasztás van érvényben!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala területén citromriasztást adta ki az eső miatt a felhőszakadáson és zivataron túl is, mert az előrejelzések alapján 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat!
Ha mindez nem lenne elég, Csongrád-Csanádban és Békésben még magas hőmérsékletre is figyelmeztetnek, a heves zivatar és felhőszakadás dacára a napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat.
Vasárnap továbbáll a zivatar, de még nem hagyja el az országot. Borsodban és Szabolcsban még mindig másodfokú riasztás lesz érvényben zivatarveszély, és elsőfokú fehőszakadás miatt. Ezeken túl Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyék kivételével citrom riasztás lesz érvényben zivatar miatt az egész országban. Elsőfokú riasztás lesz felhőszakadás miatt is az egész Tiszántúlon, Duna-Tisza közben és Komárom-Eszergom valamint Fejér megyékben. Továbbá 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat Vasban és Zalában.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







