A Közel-Keleten fokozódó fegyveres konfliktus és a Hormuzi-szoros hajózási válsága súlyos veszélybe sodorhatja a globális félvezetőgyártást.
Idén eddig átlagosnak mondható a tűzifa iránti kereslet, miközben az állami erdészeti társaságok állítják: felkészülten, megfelelő mennyiségű és minőségű tűzifával vágnak neki a szezonnak.
Az állami erdészeti társaságok felkészültek a hidegebb hónapokra, ami azt jelenti, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű tűzifa áll a rendelkezésre mind a lakosság, mint a szociális tüzelőanyag-program számára – írja az economx.hu. A portál Nagy István agrárminisztert idézte, aki elmondta, hogy bár a hatósági áras tűzifa programja indén nem indult el, azonban most is van lehetőség olcsóbb fűtőanyag beszerzésére.
„Az állami erdészeti társaságoktól döntően alacsonyabb feldolgozottságú tűzifát alapvetően alacsonyabb egységáron lehet beszerezni. Ezzel szemben pedig a tűzifa kereskedők által kínált magasabb feldolgozottságú, kuglizott, vagy éppen hasított fa magasabb egységárakon vásárolható" – idézte a portál az agrárminisztert.
A miniszter azt is elárulta, hogy nincsen hiány fából, ahogyan sorban állás sincs, az állami társaságoknál nagyobb készletek állnak rendelkezésre.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







