Szárazföldi hadműveletet indított az izraeli hadsereg Dél-Libanonban a Hezbollah ellen.
Ismét országos áramszünet sújtja Kubát, miután a 11 millió lakosú szigetország elöregedett elektromos hálózata hétfőn összeomlott. Bár a szolgáltatás fokozatos helyreállítása már megkezdődött, a kubai kormány az elavult infrastruktúra mellett az amerikai nyomásgyakorlást teszi felelőssé a súlyosbodó energiaválságért - tudósított a Telex.
Az Energiaügyi és Bányászati Minisztérium tájékoztatása szerint a szakemberek már vizsgálják a leállás okát. Eközben folyamatosan dolgoznak az áramellátás szempontjából kulcsfontosságú erőművek újraindításán. Hétfő estére a főváros, Havanna lakosságának mintegy öt százalékánál, azaz nagyjából 42 ezer embernél, valamint több kórházban is sikerült visszakapcsolni az áramot. A hatóságok ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy a hálózat egyelőre instabil. Ennek következtében az eddig helyreállított szakaszokon is újabb meghibásodások várhatók.
Az elmúlt négy hónapban ez már a harmadik jelentős áramszünet volt a szigeten. A mindennapossá váló leállásokat alapvetően az elmúlt években drasztikusan leromlott villamosenergia-hálózat okozza. A havannai vezetés azonban az Egyesült Államok által fenntartott gazdasági és energiaellátási embargót is okolja a kialakult helyzetért.
A feszültséget tovább növeli, hogy Donald Trump januárban büntetővámok bevezetésével fenyegette meg a Kubába kőolajat szállító országokat. Az amerikai elnök nyilatkozatai alapján nem tervez katonai beavatkozást a kubai rendszerváltás kikényszerítésére, ehelyett arra számít, hogy a szigetország gazdasága a nyomás alatt magától is összeomlik. Ez a folyamat végül lehetővé tehetné az Egyesült Államok számára az úgynevezett "baráti átvételt".
Váratlan alkut kötött Zelenszkij a britekkel: ez a filléres trükk törhet borsot Oroszország orra alá
A brit fővárosban Keir Starmer miniszterelnökkel egy új védelmi partnerségről állapodott meg, amelynek középpontjában az olcsó támadó drónok elleni védekezés áll.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







