2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Nem várt számla érkezhet a magyar háztulajoknak: nincs mese, ezért is fizetni kell 2023 végén
Bejöttek a kemény fagyok, éjszaka már állandósultak a mínuszok, ez pedig egyet jelent azzal, hogy a vízórák és a vezetékek is komoly veszélynek vannak kitéve. Kevesen tudják, hogy a mérők és a belső vízhálózat fagyás elleni védelméről a tulajdonos köteles gondoskodni. Ha ezt elmulasztjuk, és a fagy károssítja az órát vagy a csöveket, akkor az elszivárgó víz mellett a javítás tetemes költségeit is állnunk kell. Emellett sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a vízórákat 8 évente cserélni kell, eddig hitelesek.
Már megmutatta igazi arcát a tél, éjjelente gyakori vendégek a mínuszok. Ez az időjárás pedig komolyan károsíthatja a lakóingatlanok vízhálózatát: sokan úgy gondolják, a fagy leginkább a nyaralókat, vagy a ritkán használt vízvezetékeket veszélyezteti, az állandó mínuszok – esetlegesen egy nem várt, komolyabb fagy – az olyan háztartásokat sem kímélik, ahol sok vizet használnak, tehát erős az áramlás - gondoljunk csak arra, hogy sok lakóház esetében sem az épületben, hanem a kertben, egy aknában van a vízóra.
Aki nem gondoskodik a vízmérői, kerti csapjai, szabadban futó vezetékei fagy elleni védelméről nemcsak az ingatlan vízellátását kockáztatja, hanem a családi kasszát is. Ugyanis kevesen tudják,
a belső hálózat és a vízmérők fagy elleni védelméről az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia.
Ha ez nem történik meg, és elfagy mondjuk a vízóra, vagy a vezeték, akkor nem csak az elfolyt vizet kell megfizetnünk, hanem bizony a vaskos, akár több százezres javítási költségeket is. A fagy értelemszerűen leginkább a néhány milliméter vaslappal fedett aknában lévő vízmérőket veszélyezteti, így ezeket érdemes elsőként leszigetelni, akár pléddel, hungarocellel vagy más hőszigetelő anyaggal is letakarhatjuk. De praktikus lehet egy szemeteszsákba papírt vagy avart gyűjteni és azzal fedni le, hiszen a lényeg az, hogy szigeteljünk.
De szem előtt kell tartani, hogy a mérőóra számlapja könnyen leolvasható maradjon még leszigetelve is!
Fagyás következtében a vízóra üvege könnyen berepedhet, így a mérő akár szivárogni is kezdhet. Ebben az esetben az óra szerkezete nem hibásodik meg, viszont az eszköz elveszíti a hitelességét, így cserélni kell, és nem mellesleg jelentős mennyiségű víz folyhat el észrevétlenül.
A szerkezet előtti és utáni csőszakasz is megrongálódhat a hidegben, ami szintén szivárgást eredményezhet. Erről fontos tudni, hogy
a mérő utáni szakasz javítása és a vezetékek kiolvasztása a tulajdonos feladata és költsége. Ha az óra előtt történt a baj, akkor a helyi vízművek szakembereit kell értesíteni.
Elsőre talán ellentmondásosnak tűnhet ez a szabály, de ha jobban belegondolunk, van benne logika: a bekötési vízmérő a felhasználó ingatlanán, saját tulajdonán található, így annak védelméről nem is tud más gondoskodni, csak ő maga.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A dátumokat is érdemes megnézni
Ha már vízóra: arról is kevesen tudnak, hogy a berendezések nem üzemelhetnek korlátlan ideig. A jogszabályok szerint egy mérő 8 évig használható, és a cserét úgy kell végrehajtani, hogy az ne fusson túl ezen az intervallumon - a költségeket a tulajdonosnak kell állnia.
Ha a vízmérő cseréje és a műszaki átvétel a lejárati év december 31-éig nem történik meg, a mellékszolgáltatási szerződés megszűnik, és csak hosszas utánajárás után lehet újat kötni!
Bár maga a vízmű is küld róla értesítést, ha esedékes lenne a csere, de mindenki jobban teszi, így december 20-án, ha még egyszer ellenőrzi, meddig is vannak hitelesítve a vízórái, talán még a következő 10-11 napban le lehet zavarni szükség esetén egy cserét - de azzal érdemes számolni, hogy a szakik a "sürgősségi" műveletért bizony valószínűleg pluszpénzt fognak felszámolni.
Az óracsere a Fővárosi Vízművek árlistája alapján egy mérő esetén 31 607 forintba kerül, ha munkanap 7:00-15:00 között hívjuk ki a szerelőt, hétköznap 15:00-19:00 között már drágább, ekkor egy vízórát 36 083 forintért cserélnek, de szombatra is kérhetjük a cserét, 15 óráig elvégzik, így 37 148 forintba kerül.
Fontos megjegyezni, hogy az időpontokat lemondani legkésőbb az előző munkanapon 14 óráig lehetséges telefonon. Ha ez nem történik meg, akkor a vízművek sikertelen kiszállás miatt különdíjat fog kiszámlázni, ennek mértéke is attól függ, hogy milyen napon, napszakban volt időpontfoglalásunk, amiről megfeledkeztünk. Hétköznap munkaidőben elfelejtett időpontért majdnem 9 ezer forintot számláznak, ha pedig szombaton jött hiába a szerelő, akkor majdnem 11 ezret csengethet az ügyfél.
A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje 2023
Egy olyan eseménydús, bonyolult és főleg nehéz év végén, mint az idei volt, érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkozni, hogyan is telt, hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben. 2023-ban csúcsokat döngetett az infláció: a fizetések hónapról hónapra kevesebbet érnek, miközben a szolgáltatások és a termékek ára az egekben. Ezen kívül továbbra is háború dúl a szomszédos országban, ahogy a Közel-Keleten is eszkalálódott a konfliktus. A pandémia ugyan hivatalosan is véget ért, ám a következményeit még sokáig fogjuk nyögni, az éghajlatváltozást pedig már a saját bőrünkön tapasztalhatjuk: elég csak kinézni az ablakon. Törökországot és Szíriát pusztító földrengések tarolták le, amiben több, mint 57 ezer ember vesztette életét. Ilyen körülmények között nehéz pozitívnak maradni.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







