2 °C Budapest
An abandoned railway track overgrown in a dense forest in Germanys black forest.

Százezres bírságot is kaphatnak ezek a magyarok: rengetegen nem tudnak erről, pedig jó lenne

2024. március 25. 08:15

Mi az, amit kiránduláskor mindenképp szem előtt kell tartanunk, és hogyan kerülhetjük el a természetkárosítást? Erre válaszolt a szakértő a Hellovidéknek.

Tavasszal rengetegen indulnak túrázni, viszont sokszor még mindig nem figyelünk oda a természet és a környezetünk védelmére. Talán ma már kevesebben szemetelnek, viszont a természetkárosítás nem csak ebben merül ki.

A Hellovidék most szakértő segítségével gyűjtötte össze, milyen bírságra számíthat, aki ezt mégis megteszi, aki nem vigyáz a természeti értékekre. Takács Ferenc, a HOTE Hosszúhetényi Turista Egyesület elnöke azt mondta: a kirándulás tervezésekor először azt érdemes megnézni, érintetnénk-e olyan területet, mely kiemelt természetvédelmi területnek számít.

Akár online, akár papír alapú térképen megnézem előre, hogy merre fognak vezetni a turistautak, érintek-e olyan területet, amire külön szabályok vonatkoznak. Mert a természetvédelmi törvény szerint egy tájvédelmi körzetben bárhol a turistautak mentén túrázhatunk, illetve le is térhetünk ezekről, viszont fokozottan védett természetvédelmi területeken, amiket táblák jeleznek, rá is van írva, hogy belépés csak engedéllyel, az nem arra vonatkozik, hogy nem léphetünk be, hanem hogy szigorúan csak a kijelölt turistaútvonalon közlekedhetünk. Mert azon a bioszférarészen annyira dús és gazdag az élővilág, hogy ha letérünk a kijelölt útról, akkor védett növényeket taposhatunk össze, kárt okozhatunk, vagy megzavarhatunk ott élő madarakat. Ezzel kárt okozhatunk annak az egyednek a szaporodásában is

- fogalmazott az elnök. Azt is hozzátette: ha valamit viszünk magunkkal kirándulni, akkor azt vigyük is ki onnan, és ne "felejtsük" az erdőben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A következő fontos szabály, hogy bármit beviszünk magunkkal a természetbe, azt hozzuk is ki. Mire gondolok? PET palack, dobozos üdítők, borosüveg stb. Miután a tartalmát elfogyasztottuk, visszatesszük a hátizsákunkba, és kihozzuk a területről. Nagyon sok esetben az erdőgazdálkodás már hál istennek nem rak ki kukákat, de ha mégis találunk kukát, azt javasoljuk, hogy ne rakjuk bele a hulladékot. Ennek két oka van. Igaz, hogy könnyebb lesz a hátizsákunk, de a vadak nagy valószínűséggel ki fogják szedni onnan, szétszórják, így nem lesz olyan esztétikus a környezet. Illetve ha elfogyasztják, az nem tesz nekik jót. Vannak olyan déligyümölcsök, amelyeknek a héját sem szabad eldobni, ilyen a narancs, a banán, amelyek vegyszerekkel vannak kezelve. Ezeket is tegyük bele egy kis nejlonzacskóba, és vigyük magunkkal. Az almacsutkát vagy az itt honos növények maradványait esetleg el lehet dobni, de ezeket sem ajánlott

- mondta még Takács Ferenc.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?