A biztosítási szakértő szerint a kátyúk miatti autókárok rendezése sokszor azért fullad kudarcba, mert az autósok nem készülnek fel megfelelően a bizonyításra.
Így tarolta le Magyarországot a pokoli viharszezon: irtózatosak a károk, és ez még csak a kezdet
Az idei viharszezon első hónapjában a biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre - olvasható a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) közleményében.
A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Idén májusban a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják az 1,7 milliárd forintot és több mint tizenhatezer bejelentéshez kapcsolódnak. Ez utóbbi adat egynegyedével több, mint a tavalyi hasonló időszakban, amikor a kifizetések és tartalékolt összegek az egymilliárd forinthoz közelítettek.
Ezekben az adatokban még nincsenek benne a hétvégi viharkárok, amelyek már a júniusi statisztikákban jelennek meg, miként hiányoznak belőlük a mezőgazdasági és az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben keletkezett károk is. A leginkább május 17-25, valamint a hónap utolsó napján dúló viharok beázások, jégverés, felhőszakadás, villámcsapások másodlagos hatása nyomán növelték a bejelentések számát, leginkább Budapesten valamint Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Nógrád, Vas, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben, továbbá Dunakeszi, Érd, Eger, aTápióság térségében.
Tavaly a viszonylag „barátságosabb” májust követően a június és az augusztus is katasztrofálisabbnak bizonyult, s a négy hónapot követően 13 milliárdnál állt meg a biztosítói károk összege, ami évtizedes rekordot döntött meg. Idén június első napjainak viharjelentései, valamint az árvízi előrejelzések alapján ugyancsak további nehéz hónapok előtt állnak a társaságok.
A bejelentők között már lehetnek olyan ügyfelek is, akik az idén először megrendezett márciusi lakásbiztosítási kampány hatására kötöttek lakásbiztosítást. Nekik és a régi ügyfeleknek az erős piaci versenynek köszönhetően tizenhárom MABISZ-tag társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások egy átlagos alapterületű lakás esetében már havi néhány ezer forintért elérhetőek. Valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb., ezeket a biztosítási szerződés részletesen tartalmazza.
A májusi, százezer forint feletti átlagkár nagyjából megfelel a tavalyinak, ugyanakkor húsz-negyven százalékkal haladja meg a pár évvel korábbiakat. Ez főként a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek köszönhető. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis érződik a kárinfláció jelensége. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká. (Erről akkor beszélünk, ha a vagyontárgy tényleges értéke meghaladja a biztosítási szerződésben rögzített biztosítási összeget. Ilyen esetben a biztosító káreseménynél pro-rata térítést alkalmaz, azaz a kárt csak arányosan téríti meg, mégpedig olyan mértékben, ahogyan a károsodott vagyontárgy biztosítási összege aránylik a vagyontárgy tényleges értékéhez.) Alulbiztosítottsághoz vezethet az is, ha a szerződésünkben házunk, lakásunk alapterülete helytelenül van megadva, Szerződéseinket ezért érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezzünk. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosításokról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.
Húzós időszak a viharszezon
A viharszezon jelentette kihívásokkal május elején mi is részletesebben foglalkoztunk, ugyanis az augusztus 31-ig tartó időszakban évente sok tízezer, egy-egy különösen viharos évben akár a 100 ezret is meghaladó számú viharkár keletkezik a hazai biztosítók adatai alapján. De a kertben álló fák is okozhatnak problémát ilyenkor - azt azonban csak kevesen tudják, hogy a fák kivágását még egy saját kert esetben is szabályozhatják az önkormányzatok.
A problémák pedig egyre csak sokasodnak, köszönhetően a klímaváltozásnak - tavaly 15 százalékkal nőtt az összkárok száma az előző évhez képest.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







