Januárban összesen 280 ezer telefonos érdeklődés érkezett eladó lakásokra és házakra, ami 24 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Semmit sem tudni az állapotáról, a mentőknek rajta kívül is volt dolguk bőven a Soundon.
Kiesett egy nő a Zamárdiban, a Balaton Sound területén felállított óriáskérékből vasárnap hajnalban - erről a 24.hu számolt be, és az értesülést a Somogy megyei rendőrség is megerősítette.
Azt nem tudni, hogy milyen állapotban van, mije tört el, és mennyire súlyos a helyzet. Az esettel kapcsolatban a Siófoki Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetése miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője elmondta, hogy a fesztiválon amúgy is volt dolguk bőséggel a mentőknek. A fesztivál ideje alatt összesen 229 esetben nyújtottak segítséget, jellemzően kisebb sérülések, enyhébb rosszullétek miatt. Összesen 28 beteget szállítottunk kórházba, köztük egy súlyosan sérült nőt is - de azt nem árulta el, hogy ez az eset volt-e az, hogy a nő leesett az óriáskerékről.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







