Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Itt a várva várt enyhülés: zivatar, felhőszakadás, eső söpri ki a hőséget szombaton 9 vármegyéből
Ma a napi középhőmérséklet a felhősebb időnek is köszönhetőn a Dunántúlon 25 fok alatt maradhat, a délkeleti országrészben azonban még 27 fok felett valószínű - írja a HungaroMet. Szombaton a déli órákig nagyobb valószínűséggel a Dunántúl délnyugati felében fordulhatnak elő zivatarok a nagyobb területen képződő intenzívebb záporok mellett. Ezek környezetében szélerősödés (> 50 km/h), néhol nyugaton, délnyugaton felhőszakadás (> 30 mm) is előfordulhat. Elsősorban nyugaton, délnyugaton a 24 órás csapadékösszeg területi átlagban elérheti vagy meghaladhatja a 20 mm-t, várhatóan a nyugati, délnyugati határ közelében egy-egy helyen lokálisan 50 mm feletti csapadékra is van esély.
Délelőtt az egész országban folytatódik a felhőzet növekedése. A keleti, északkeleti országrészben a jellemzően fátyolfelhős ég mellett több, nyugatabbra a felhős idő mellett kevesebb napsütés valószínű, utóbbin akár tartósan borult tájak is lehetnek. Elszórtan valószínű eső, zápor, nyugaton és délen néhol zivatar is előfordulhat. Nyugat felé haladva fokozatosan nő a csapadék esélye. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 27 és 34 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos dunántúli tájakon 25 fok alatt maradhat a hőmérséklet. Késő este 19 és 28 fok között alakul a hőmérséklet.
Szombaton déltől éjfélig a déli megyékben (elsősorban a határ közelében) alakulhatnak ki helyenként zivatarok a záporos csapadék mellett, szélerősödés (50-65 km/h), intenzív csapadék (15-25 mm) kíséretében. Egy-egy helyen felhőszakadás is előfordulhat eleinte délnyugaton (lok. csapadék > 30-40 mm), majd napközben, este egyre inkább a déli, délkeleti határ közelében (lok. csapadék > 25 mm) - írták.
Szombat estére alapvetően közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, hajnaltájt válhat szakadozottabbá a felhőzet. Helyenként zápor, zivatar kialakulhat. Az észkaki, északkeleti szél jobbára mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.
Vasárnap gomolyosodik a felhőzet, általában sok napsütésre számíthatunk. Elsősorban a keleti tájakon fordulhat elő zápor, zivatar. Másutt kisebb a csapadék esélye, de nem kizárt a kialakulása. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet délután 29, 35 fok között várható.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hétfőn a napsütést erőteljes gomolyfelhő-képződés zavarja, amelyből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az egyre nagyobb területen északnyugatira, északira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban általában 16, 22, délután 30 és 35 fok között valószínű.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







