2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Ingatlanadó bevezetését tervezi a horvát kormány; az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén vitatta meg a horvát kabinet.
Marko Primorac pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta: az új adónem nem vonatkozik majd az életvitelszerűen használatos ingatlanokra, valamint azokra sem, amelyeket hosszú távra kiadnak, legalább tíz hónapra egy évben. Azokat az ingatlanokat azonban, amelyek üresen állnak, vagy csak rövid távra adják bérbe őket, megadóztatják - hangsúlyozta.
A tárcavezető megállapította: a hosszú távú lakáskiadásra meglehetősen alacsonyak az adók, a rövid távúra pedig még alacsonyabbak. Az a cél, hogy ezek valamilyen módon kiegyenlítődjenek - magyarázta. A hosszú távú bérbeadásnál jelenleg a bérleti díj 30 százaléka adómentes, míg a fennmaradó 70 százalékra 12 százalék adót fizet az ingatlan bérbeadója. Ez egy 1000 eurós bérleti díj esetében 84 euró havonta - mondta miniszter. Hozzátette, hogy a rövid távú bérbeadásnál átalányadó van érvényben, amelyet az önkormányzatok határoznak meg ágyanként, és amelynek az alsó határa 19,99 euró, ami annyit jelent, hogy egy apartman után, hat ággyal, 120 euró adót fizet a tulajdonos évente.
A javaslat szerint részben módosul ezen ingatlanok adóztatási köre is, mind a felső, mind az alsó határ megemelkedik majd, a helyi önkormányzatoknak pedig kötelességük lesz bevezetni az adót, eddig csak élhettek a lehetőséggel - emelte ki Primorac. Pontos számokat egyenlőre nem említett a miniszter, mint mondta, a teljes adómódosító csomagról hétfőn ad bővebb tájékoztatást.
Megerősítette azonban, hogy az új csomag tartalmazza még, hogy 600 euró jövedelemig nem kell majd adót fizetni (ez eddig 560 euró volt), valamint a vállalkozók számára az áfarendszerbe való belépés küszöbét 40 000 euróról 50 000 euróra emelik. Primorac szerint felvetődött a kérdés, mennyire indokolt az, hogy a különböző forrásokból származó jövedelmeket eltérően adóztassák. Miért esnének kedvezőbb elbírálás alá a bérbeadásból származó bevételek, mint a nem önálló tevékenységből származó jövedelmek. A kormány ambíciója az adórendszer igazságossá tétele, a munkabér után fizetendő adóterhek fokozatos áthelyezése az ingatlanokra - mondta.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







