A vallási és spirituális utazások globális piaca egy évtized alatt csaknem megduplázódott.
Ez a gyönyörű fenyő lesz Magyarország karácsonyfája 2024-ben: Borsod megyéből érkezik az Országház elé
20 méteresre nőtt ezüstfenyő áll majd idén a Kossuth téren, mint az Ország Karácsonyfája.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fekvő Dubicsányból érkezik idén a Parlament épülete elé az ország karácsonyfája - ezt az Országgyűlés Hivatala közölte a közösségi oldalán.
Mint a Hovatal írta: év elejétől folyamatosan érkeztek a lakossági felajánlások az ország minden tájáról, összesen 27 ilyen érkezett. A hivatal munkatársai ebből tizenegyet a helyszínen is megviszgűáltak, és ebből választották ki azt, amely hamarosan megérkezik a Kossuth térre a karácsonyi időszakra.
A fa a közlés szerint egy ezüstfenyő, melyet éppen 45 évvel ezelőtt ültetett a tulajdonosa, ezen idő alatt pedig 20 méteresre nőtt. Törzsátmérője 50 centiméteres, ezért is meglepő, hogy meglehetősen "könnyű": a fa kevesebb, mint öt tonnát nyom.
címlapi kép: az Ország Karácsonyfája 2023-ban. fotó: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







