2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Egy tavalyi méréssorozat során a hivatalos adatoknál jóval magasabb, az egészségügyi határértéket meghaladó légszennyezést mutattak ki Budapesten. A járókelők közvetlen környezetében elhelyezett mérőeszközök eredményei szerint akár kétszeres különbség is lehet két szomszédos utca nitrogén-dioxid koncentrációjában, attól függően, hogy az egyik forgalmas, míg a másik csendesebb. A HungaroMet azonban óvatosságra int az eredmények értelmezésével kapcsolatban
A Levegő Munkacsoport munkatársa, Tóth Csaba lapunknak elmondta, hogy a budapesti légszennyezésről szóló tájékoztatók gyakran úgy kezelik a fővárost, mintha az levegőminőség szempontjából homogén lenne. Az új mérések azonban rávilágítanak, hogy ez korántsem így van: akár 100 méteren belül is jelentős eltérések tapasztalhatók, főként a gépjárműforgalom függvényében - írta a Telex.
A civil szervezet és német partnere, a Deutsche Umwelthilfe 2022 tavaszán és nyarán a hivatalostól eltérő, Németországban már bevett módszerrel mérte a fővárosi levegő nitrogén-dioxid koncentrációját. A mérőfiolákat a gyalogosok által leginkább használt területek közelében helyezték el, így pontosabb képet kaphattak arról, milyen levegőt lélegeznek be az emberek a mindennapokban.
Az eredmények alapján két fő kategória rajzolódott ki: a nagyon forgalmas útszakaszokon jellemzően 40 μg/m3 feletti, míg a csendesebb mellékutcákban 30 μg/m3 alatti NO2 koncentrációt mértek. A márciusi értékek általában magasabbak voltak a júniusiaknál, amit a fűtési szezon és az eltérő időjárási viszonyok magyaráznak.
Különösen érdekes volt az egymáshoz közeli, de forgalom szempontjából eltérő útszakaszok összehasonlítása. Júniusban például a Ferihegyre vezető út mentén több mint két és félszer akkora volt a NO2-koncentráció, mint a közeli mellékutcában. Hasonló különbséget tapasztaltak a belvárosban is: a forgalmas Wesselényi utca NO2-szintje 2,3-szor magasabb volt, mint a közeli, sétálóutcaként funkcionáló Almássy utcáé.
A mérési eredmények rávilágítanak, hogy Budapest legtöbb közterületén a NO2-koncentráció meghaladja a WHO által javasolt napi határértéket (25 μg/m3). Tóth Csaba szerint ez különösen aggasztó, hiszen a belvárosban élők idejük jelentős részét éppen a legszennyezettebb utcákon töltik.
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. azonban fenntartásokkal kezeli az új mérési adatokat. Dézsi Viktor, a Levegőtisztaság-védelmi Referencia Központ igazgatója kiemelte, hogy a civil szervezetek által alkalmazott módszer csak indikatív mérésre alkalmas, és nem felel meg a jogszabályi követelményeknek. Hangsúlyozta, hogy az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat 10 automata mérőállomása az EU direktíváknak megfelelően működik Budapesten.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakértők egyetértenek abban, hogy Budapest nem tekinthető homogénnek légszennyezettség szempontjából. A vita inkább a mérési módszerek és az eredmények értelmezése körül forog. Míg a civil szervezetek a járókelők által belélegzett levegő minőségére helyezik a hangsúlyt, a hivatalos szervek a jogszabályi megfelelőséget és a hosszú távú trendeket tartják szem előtt.
Az eredmények mindenesetre rávilágítanak a fővárosi légszennyezettség problémájának összetettségére, és további párbeszédre ösztönöznek a hatékony megoldások kidolgozása érdekében.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







