Az Európai Unióban és Magyarországon is ismét csökkent a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak aránya.
Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.
Tamás Menyhért a bukovinai Hadikfalván született 1940. július 24-én. Miután 1961 és 1963 között elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskoláját, hét évig a Hírlapkiadó Vállalatnál tevékenykedett. 1968-ban került a Népszava Kiadó vállalatához, ahol előbb az irodalmi rovatot, majd a kulturális rovatot vezette. 1990–1991 között a lap főszerkesztő-helyettese lett – idézték fel a közleményben. Azt írták, hogy Tamás Menyhért epikus hajlamú lírikusnak nevezte önmagát, akinek műveiben meghatározó a népköltészeten alapuló látomásos-szimbolikus nyelvformálás, a tárgyias történetmondás.
Prózája hitelesen mutatja be a 20. századi magyar történelem örökségét és a modern kori emberi tragédiákat. Verseiben, regényeiben a bukovinai székelyek tragikus élményeit, a Kárpát-medencei kisebbségek sorsközösségeit örökíti meg – fogalmaztak a közlők.
Művei közül megemlítették Tanúságtevők című kötetet, az Észre-írt strófák című verseskötetet, az Elfelé utak – Au détour du chemin című kétnyelvű versválogatást és a Vigyázó madár című kisregényt. Emlékeztettek a Trianon szédületében című válogatott és új verseket tartalmazó kötetre, Az én Tamásim című verseskötetre, az Újbóli leltár című verseskötetre és a Magamban viselt világ című verseskönyvre is.
Tamás Menyhért munkásságát 1984-ben József Attila-díjjal, 2015-ben Magyarország Babérkoszorúja elismeréssel jutalmazták. 2019-ben életművét Kossuth-díjjal ismerték el. 2023-ban írói munkásságát Magyar Örökség díjjal jutalmazták. 2024-ben elnyerte a Nemzet Művésze kitüntető címet. Még ebben az évben a Digitális Irodalmi Akadémia rendes tagjává választották. 2011–től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; 2014–2020 közt az MMA elnökségi tagja volt. Tamás Menyhértet az MMA saját halottjának tekinti.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






