A Pénzcentrum 2026. február 5.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a skandináv lottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Kiadták a riasztást: ezekre a megyékre csap le a zivatar szombaton és vasárnap, jégeső is lehet
Szombaton a déli órák környékén az északkeleti országrészben kis eséllyel már kialakulhat zivatar - írja a HungaroMet. Késő délutántól, kora estétől előbb az északnyugati országrészben majd északon, északkeleten már jobb eséllyel fordulhatnak elő zivatarok, sőt akár heves zivatarok is, melyek fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződnek. A cellákat viharos szél (ált. 60-90 km/h, de lokálisan >90 km/h sem kizárt), jégeső (ált. < 2 cm) és intenzív csapadék kísérheti.
Szombaton délelőtt a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre van kilátás, majd délutántól időszakosan megnövekedhet a felhőzet. Főként az északi országrészben előfordulhat egy-egy zápor, zivatar - kialakulásukra inkább az esti óráktól számíthatunk nagyobb számban. Nagy területen megélénkül a déli, délnyugati szél, amit a délnyugati megyékben helyenként erős lökések kísérhetnek. Zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Késő estére 18 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet.
Szombat estére megnövekszik a felhőzet, és az ország északi felén elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati szél többfelé élénk marad, zivatarok körül erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nagyrészt 10 és 17 fok között alakul.
Vasárnap erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett legalább néhány órára a legtöbb helyen kisüt a nap, sőt a délnyugati, déli országrészben sok napsütés valószínű. Ott várható legkésőbb és legkisebb eséllyel csapadék, míg máshol egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A nyugati, délnyugati irányú szelet többfelé kísérhetik élénk, néhol erős lökések, majd elkezdhet északnyugati irányba fordulni az áramlás, mellyel átmenetileg veszít erejéből a szél. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. Délután 20, 29 fok közötti értékeket mérhetnek, az Alföldön lesz a legmelegebb, Sopron körül a leghűvösebb - írta a HungaroMet.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű, dél, délkelet felé haladva szakadozottabb lehet a felhőzet. Sokfelé kell számítani csapadékra: a záporok, zivatarok mellett az ország egyes részein tartósabb, jelentősebb mennyiségű eső is előfordulhat.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az északias szelet élénk, főként északkeleten erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 10 és 15, a maximum-hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, északnyugaton ennél hűvösebb, délen, délkeleten melegebb is lehet az idő.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







