Tavaly a panellakások értékesítési ideje csökkent a legnagyobb mértékben, kereken 20 nappal.
Súlyos milliókat buknak, aki erre nem figyelnek lakásvásárlásnál: szívhatják a fogukat miatta
Bár az energetikai tanúsítvány kötelező dokumentum az ingatlan adásvételeknél, a hazai vevők még mindig inkább az ingatlan állapotát és fenntartási költségeit helyezik előtérbe a besorolás helyett.
Bár az energetikai tanúsítvány kötelező dokumentum az ingatlan adásvételeknél, a hazai vevők még mindig inkább az ingatlan állapotát és fenntartási költségeit helyezik előtérbe a besorolás helyett.
Az energetikai tanúsítvány jelenleg is kötelező elem építésnél, adásvételeknél, valamint bérbeadásnál, minden társasházi lakóingatlan és 50 négyzetméternél nagyobb családi ház esetén. Míg korábban általában azt lehetett hallani a szakemberektől, hogy az energetikai tanúsítvány nem igazán áll az ingatlanvásárlók fókuszában – holott nem teljesen haszontalan –, kérdés, hogy miként változott a vevői hozzáállás az elmúlt évek során.
A 2022-es energiaáremelkedés kiemelten fontos tényezővé tette, hogy az egyes ingatlanoknak mennyi az éves energiaigénye, és mennyibe kerül az ingatlanok éves fenntartása
– szögezte le Balla Frigyes, a Balla Ingatlan operatív igazgatója. Ezzel együtt továbbra is azt tapasztalják a szakemberek, hogy a vásárlók az energiafogyasztásra és -hatékonyságra vonatkozó információkat többnyire még mindig a közüzemi számlákból próbálják kinyerni, nem pedig az ingatlanok energetikai besorolásából.
Az energetikai tanúsítvány beszerzése tehát továbbra is inkább az elvégzendő szükséges feladatok közé tartozik, azzal együtt, hogy 2023 novembere óta a számát már nem kell feltüntetni az adásvételi szerződésekben, elegendő pusztán a meglétéről nyilatkozni, és persze elkészíttetni
– tette hozzá Balla Frigyes.
Mindezeken túl általában azzal találkoznak az ingatlanközvetítők az adásvételeknél, hogy az ügyfelek inkább az ingatlan általános állapotára kíváncsiak, nem pedig annak energiahatékonyságára. Vagyis elsősorban azt vizsgálják egy megvásárolni kívánt ingatlannál, hogy azon mit kell felújítani, és ez a felújítás mennyibe kerül. Ezek a felújítási tételek pedig nagyobb mértékben befolyásolják a vételárat, mint az energetikai besorolás – magyarázta a szakértő.
Ami annyiból érthető, hogy ha forintosítani szeretnénk a különbséget egy felújítandó és egy teljesen felújított ingatlan ára között, akkor általánosságban elmondható, hogy akár 20–30 százalék is lehet az eltérés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint tehát az energetikai besorolás másodlagos: kifejezetten kevés az az ügyfél, aki meg tudja mondani, hogy milyen besorolású ingatlant vásárol, sokkal inkább az állapotra és a fenntartási költségekre figyelnek a hazai vevők - tett még hozzá a szakértő.
Amit érdemes tudni az energetikai tanúsítványról, hogy az az ingatlanok becsült energiaigényét mutatja meg. Vagyis segítségével az állapítható meg, hogy mennyi energiára van szükség a lakás vagy ház kényelmes fenntartásához. Egy jó besorolású ingatlan kevesebb energiát fogyaszt, mint egy rosszabb osztályzatú, de hasonló kialakítású épület. Az energetikai tanúsítványt csak a Magyar Mérnöki Kamara vagy az Építész Kamara nyilvántartásában szereplő, jogosultsággal rendelkező energetikai tanúsítók állíthatják ki, az épület szerkezete, állapota, szigetelése és gépészeti rendszerei alapján.
2023 óta az ingatlanok kétféle energetikai értékelést kapnak: az egyik az összesített energetikai jellemző, a másik pedig a fajlagos szén-dioxid-kibocsátás szerinti besorolás. Két alapvető tényező határozza meg az energetikai besorolást: egyrészt, hogy mekkora a hőveszteség az épület határoló szerkezetein, másrészt pedig, hogy ezt a veszteséget milyen energiaforrásból és mekkora hatásfokkal lehet pótolni. A jól szigetelt szerkezetek és a korszerű fűtési rendszerek jelentősen javíthatják az épület energetikai osztályzatát.
A hőszigetelés mellett lényeges az épület fűtési és melegvíz-ellátási rendszere is, valamint az épület felületének és térfogatának aránya. Az energetikus több vizsgálatot végez el a tanúsítvány elkészítésekor: kiszámítja a hőveszteséget, elemzi a nyári túlmelegedés lehetőségét, és felméri a fűtési, melegvíz- és szellőztető rendszerek energiaigényét és veszteségeit.
A tanúsítvány készítése során a szakember helyszíni felmérést végez, és az előbbiek alapján megvizsgálja az épület határoló szerkezeteit, mint például a pincefödémet, a talajon fekvő padlót, a külső falakat és nyílászárókat, a tetőt és padlásfödémet, valamint a fűtött és fűtetlen terek közötti falakat. Emellett értékeli a fűtési rendszert és a melegvíz-ellátást is. Az így kapott adatok alapján készül el aztán az ingatlan pontos energetikai tanúsítványa, besorolása.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







