A pandémia alatt sokan újraértékelték az életüket, de kevesen találtak rá annyira szenvedélyükre, mint Kerekes Viktória, a Jóban Rosszban egykori sztárja.
Az idén a budapesti albérletek tovább drágultak, és a vidéki egyetemi városokban, még ha kisebb mértékben is, de szintén növekedtek az átlagárak - közölte a Duna House ingatlanportál a kedden kiadott elemzése alapján.
A Duna House adatai szerint a fővárosban az átlagos bérleti díj 274 ezer forint, ami 18 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi 232 ezer forint volt. A legmagasabb átlagárakat a II. kerületben mérték 485 ezer forinttal, az V. kerületben 433 ezer forinttal és az I. kerületben 366 ezer forinttal. A legalacsonyabb díjak pedig a X. kerületben (191 ezer forint) és a XV. kerületben (192 ezer forint) voltak.
A vidéki egyetemi városokban az átlagos havi lakbér 192 ezer forint, ami 6 százalékos emelkedés a tavalyi 182 ezer forinthoz képest. A legdrágábbnak Debrecen számít (269 ezer forint), őt követi Győr (228 ezer forint), míg a legkedvezőbb átlagok Veszprémben (137 ezer forint) és Miskolcon (167 ezer forint) láthatók. A vidéki átlagárak emelkedését főként Debrecen, Szeged, Pécs és Miskolc húzta, mivel Győrben és Veszprémben enyhe mérséklődés történt.
A trendek alapján a fővárosi és vidéki bérleti piac között nőtt a különbség: míg a 2024-es átlag 50 ezer forint volt, addig 2025-re már 82 ezer forint az eltérés.
Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője szerint a budapesti bérleti piac tovább erősödött, különösen a belső kerületekben, ahol folyamatosan nő a kereslet a prémium minőségű, rövid távú kiadásra is alkalmas lakások iránt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az albérleti piac mozgásai szoros összefüggésben állnak a lakásvásárlási lehetőségekkel is. Az Otthon Start Program közvetlen hatása a bérleti díjakon még nem mérhető, így legjobb esetben középtávon mérsékelheti az albérletek iránti keresletet. Ez a hatás elsősorban a vidéki egyetemi városokban jelentkezhet.
A fővárosban inkább a bérleti díjak további mérsékelt emelkedése várható, főleg a népszerűbb belső kerületekben - prognosztizálta a Duna House.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







