Budapest, Magyarország - 2024. március 8: Hulladék Budapest utcáin - kidobott bútorok és háztartási gépek lepik el a járdákat

Újabb lomtalanítás dátum derült ki: ez a budapesti kerület már csak novemberben kerül sorra

2025. október 1. 10:08

A XII. kerületben, Hegyvidék területén november első felében a lomkikészítési időszak. Fontos, hogy a 12. kerület öt körzetre oszlik, melyekre különböző dátumok vonatkoznak! A lakosok csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készíthetik ki a lomokat. A 12. kerületi lomtalanítás alkalmával is kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé.

Már lezajlott a lomtalanítás az I., az V., a VIII., a XIII., a XXII. kerületben, Csepelen, Kispesten, vagyis a XIX. kerületben és Soroksáron, a XXIII. kerületben, valamint Kőbányán (X.), Újbudán (XI.) és Rákospalota-Pestújhely-Újpalota területén (XV.) is. Zuglóban júniusban vitték el a lomokat, a IV. kerületben júliusban, a XVI. kerületben pedig augusztusban, Pesterzsébeten szeptember elején fejeződött be a lomtalanítás. A II. kerületben is végzett a MOHU. A III. kerületben a korábban meghirtett normál lomtalanítási időszak lezárult, viszont a kukások sztrájkja miatt pót lomtalanítási napokat hirdettek október 1-re és 2-re a kerület négy körzetében. Már az is kiderült, hogy a XVIII. (18.) kerületben október 2-től már elviszik a lomokat, illetve a 6. kerületben, Terézvárosban október 10-11-én lehet majd kerülgetni a lomokat. A legfrissebb dátum pedig, ami kikerült a MOHU honlapjára, a 12. kerületre, Hegyvidékre vonatkozik. 

A felsorolásban nem említett további három kerületre vonatkozó dátum cikkünk megjelenésekor még nem ismert, az időpontokat folyamatosan teszi közzé a MOHU. Minden ismert dátumot ebben a cikkben gyűjtünk össze, amelyet mindig frissítünk, amint újabb dátum derül ki! Ha ebben a cikkben, amit most olvasol, nem találtad meg a kerületet, amit kerestél, érdemes lehet megnézni, a gyűjtőcikkbe azóta bekerült-e! 

XII. kerület lomtalanítás - Hegyvidék, Budapest 12. kerület lomtalanítás, 2025

  • november 4-8.

A MOHU honlapján található tájékoztatás szerint a 12. kerületben november 4. és 8. között lesz lomtalanítás. A kerületben összesen csak 5 körzet lesz, melyek az alábbi térképen láthatók. Az ezekhez tartozó pontos dátumok:

  • 1. körzet: november 4., kedd
  • 2. körzet: november 5., szerda
  • 3. körzet: november 6., csütörtök
  • 4. körzet: november 7., péntek
  • 5. körzet: november 8., szombat

Mit lehet kitenni és mit nem lomtalanításkor?

Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé.

Kihelyezhető:

  • háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék, ami mérete miatt nem helyezhető a kukába
  • bútor
  • matrac
  • szőnyeg, bőrönd
  • nagyméretű sportszer (pl. síléc)
  • használati tárgy pl.: gyermekfürdető

Nem helyezhető ki:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  1. a háztartásban naponta képződő kommunális hulladék
  2. szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl.: papír, műanyag, fém)
  3. építési és bontási törmelék (pl. csempe)
  4. sitt, föld, szénpor, hamu, gumiabroncs
  5. síküveg, zöldhulladék, textil
  6. ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék
  7. elektromos és elektronikai hulladék

Szigorúan tilos a veszélyes hulladék kihelyeztése!

Kérik, hogy a lomokat a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő járműveinkkel jól megközelíthető közterületre helyezze ki úgy, hogy a gyalogos és autós forgalmat ne akadályozza. Kérik az is, hogy az úttestre, bicikliútra, zöldterületre ne helyezzen lomot.

Jön az új lomtalanítási rendszer

Korábban nagy felbolydulást okozott a bejelentés, hogy megszüntetnék a lomtalanítást eddig ismert formájában. Az elképzelés az volt, hogy az utcára bizonyos időszakokban kipakolt szemét helyett házhoz lehetne kérni egyénileg a lomok elszállítását, illetve hulladékudvarokban leadni azokat. Később már azt közölték, ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, hogy kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat. Ezt Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be 2025. január közepén.

A friss megállapodás szerint 2027-től működik majd az a rendszer, amelynek lényege, hogy egy regisztrációs eljárást követően a házaktól évente egyszer ingyenesen elszállítják a lomokat. Addig az átmeneti időszakban a kerületek eldönthetik, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás, vagy csatlakoznak az új rendszerhez, amelyben kijelölt gyűjtőpontokon elkülönítve is leadhatóak majd a lomok - fejtette ki. Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese hozzátette: Budapesten a lomtalanításkor 30-40 ezer tonna hulladék kerül az utcára, és az szeretnék elérni, hogy ennek nyolcvan százaléka újrahasznosítható legyen.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. november 16. 20:11