Fagyos téli reggeli napfelkelte

Elő az esenyőt, nagykabátot: brutális őszi idő rúgja be az ajtót a hét elején

2025. október 20. 07:10

Kedden hajnalra záporeső, néhol fagyok is várhatóak, ma azonban még nem valószínű a csapadék.

Az egyre vastagodó felhőzet mellett a nyugati tájakon kevesebb napsütés várható, az északkeleti, keleti harmadban azonban derült maradhat az ég hétfőn - ezt írja előrejelzésében a met.hu. Csapadék nem lesz. Napközben a nyugati országrészben már többfelé megélénkül, Sopron és a Bakony térségében olykor meg is erősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 16 fok között várható. Késő estére döntően 3 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Kedden éjszakára az északkeleti, keleti harmadban is fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, reggelre általában erősen felhős vagy borult időben lesz részünk. Az éjszaka második felében helyenként már előfordulhat gyenge eső, záporeső.

A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérik élénk, néhol erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 11 fok között alakul, ennél hidegebb a Dunától keletre valószínű. Az északkeleti megyékben várható fagy.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom