Tavaly a panellakások értékesítési ideje csökkent a legnagyobb mértékben, kereken 20 nappal.
Sokkoló, hány magyar jár pórul saját otthonában: erre kevesen figyelnek, hamar megtörténik a baj
A biztosító szerint 2024 decemberében és 2025 januárjában együtt nagyjából 200 millió forintot fizettek ki a lakástüzek károsultjainak, ami az éves tűzkárkifizetések körülbelül egynegyedét adja. Az UNIQA azt írja, a biztosítók jellemzően helyt állnak a gondatlanságból vagy véletlenül bekövetkező karácsonyi tűzkárok esetén is, de a legnagyobb nyereség továbbra is a megelőzésből jön.
A cég tapasztalatai alapján már ősszel, a fűtési szezon indulásakor megugrik a lakástűzkárok száma, az ünnepek közeledtével pedig ez még látványosabb. A háttérben több ok áll. Gyakori probléma a tüzelőberendezések és a kémények karbantartásának elmaradása, illetve a nem szakszerű beüzemelés. Karácsony körül emellett több a konyhai tűzeset, és nő azoknak a károknak a száma is, amelyeket gyertyaláng, illetve zárlatos izzósor okoz.
Az UNIQA szerint egy átlagos hónapban nagyjából 20 és 25 közötti tűzkárt jelentenek be, a téli ünnepek alatt viszont a bejelentések száma megduplázódik. Nemcsak az esetek száma nő, hanem az egy káreseményre jutó átlagos kárérték is. Tavaly decemberben az átlagos kár 3,5 millió forint volt, miközben az éves átlag 1,8 millió forint körül alakult. A biztosító arról is beszámolt, hogy a legnagyobb lakásbiztosítási tűzkár meghaladta a 80 millió forintot.
A biztosító felhívja a figyelmet arra is, hogy egy lakástűz következményei sokszor túlmutatnak az ingatlan és az ingóságok sérülésén, ezért érdemes felkészülni a gyors reagálásra is. A megelőzésben alapvető a fűtési rendszer és a fűtőtestek rendszeres ellenőrzése és karbantartása, emellett sokat számít a füst és tűzjelző eszközök használata. Az ünnepek alatt érdemes csak megbízható, alacsonyabb kockázatú elektromos készülékeket és izzósorokat üzembe helyezni, és lehetőség szerint kerülni a nyílt lánggal égő gyertyákat, illetve a balesetveszélyes csillagszórókat. Az UNIQA szerint az is jó megoldás, ha a háztartásban van porral vagy szén dioxiddal oltó tűzoltó készülék.
Címlapkép: Donka Ferenc, MTI/MTVA
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







