A klub pénzügyi sikerében kulcsszerepet játszott a történetük huszadik bajnoki címének megszerzése is.
Terence Crawford kedden bejelentette visszavonulását az ökölvívástól, alig néhány hónappal azután, hogy Las Vegasban legyőzte a mexikói legendát, Canelo Álvarezt, és megszerezte az osztatlan szuperközépsúlyú világbajnoki címet - közölte a The Guardian.
A 38 éves, nebraskai bunyós szeptemberben, Las Vegasban aratott győzelmével írta be magát a sporttörténelembe, amikor legyőzte Canelo Álvarezt, és megszerezte az összes jelentős szervezet szuperközépsúlyú világbajnoki övét.
"Nem azért lépek vissza, mert már nem tudok harcolni, hanem mert megnyertem egy másik csatát – azt, amelyikből a saját feltételeim szerint távozhatok" – mondta Crawford a közösségi médiában közzétett videójában.
A veretlen bajnok (42 győzelem, ebből 31 kiütéssel) a WBA, az IBF és a WBO szuperközépsúlyú öveivel vonul vissza, miután egyhangú pontozással diadalmaskodott Álvarez felett. A WBC címét korábban elvették tőle egy, az engedélyezési díjakkal kapcsolatos vita miatt.
Friss hírek és élő eredmények a Sportonlineon, a Pénzcentrum sportoldalán; KATTINTS!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Crawford elmondta, hogy karrierjét végig az a vágy hajtotta, hogy bebizonyítsa: tévednek azok, akik kételkednek benne. "A családomért küzdöttem, a városomért, és azért a kölyökért, aki voltam – akinek nem volt semmije, csak egy álma és egy pár kesztyűje. És mindezt a magam módján csináltam" – fogalmazott.
A balkezes bunyós 2008-ban debütált a profik között, első világbajnoki címét pedig 2014-ben szerezte meg, amikor legyőzte a skót Ricky Burnst. Pályafutása során öt súlycsoportban összesen 18 világbajnoki címet gyűjtött. Hivatalosan soha nem ütötték padlóra, és egyetlen bíró sem pontozott ellene egyetlen mérkőzésen sem.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







