Több autópálya és főút késésekkel terhelt a havazás miatt, Budapesten és vidéken is dugókra kell számítani.
Hivatalos a Sziget fesztivál 2026-os időpontja: ekkor kezdődik a jegyek, bérletek értékesítése
Újra magyar kézben Európa egyik legnagyobb fesztiválja. A Sziget az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének. A szervezők bejelentették, a jövő évi Szigetet 2026. augusztus 11-15. között tervezik megrendezni.
Miután a fővárosi frakciók pozitív állásfoglalásával elhárult az akadálya annak, hogy a Sziget egy hosszútávú területbérleti engedéllyel vághasson neki a jövőnek, megszületett a megállapodás, mely szerint a londoni székhelyű Superstruct Entertainment-től Gerendai Károly veszi át a fesztivált működtető Sziget Zrt-t. Gerendai elmondta: „A Sziget Zrt. tulajdonosi szerkezete folyamatosan alakul majd az elkövetkező hetekben, mert a menedzsment részvétele mellett folynak az egyeztetések a rendezvény nagyobb alvállalkozóival és partnereivel is, akikkel a terveink szerint közösen fogjuk finanszírozni a fesztivált. Elsőként a Budapest Park csatlakozik szakmai befektetőként, velük biztosan szorosan együttműködünk majd.”
Kádár Tamás , a cég vezérigazgatója szerint a Sziget életében egy újabb, nagy mérföldkő az alapító, Gerendai érkezése:
A Sziget továbbra is Európa egyik legjelentősebb fesztiválja maradhat, megőrizve azokat az értékeket, amiket több mint három évtizede képvisel, megerősítve azt a különleges vonzerőt, ami a Szigetet az egész európai fesztiválpiacon egy másik ligába emeli. Karcsi visszatérése és az általa életre hívni kívánt szakmai összefogás ebben adhat új lendületet azzal az egyedi szemlélettel, amivel a Szigetet anno megálmodta, és az első 25 évét aktívan alakította
– mondta Kádár.
Gerendai - bár nyolc évvel ezelőtt kivonult a fesztiváléletből - azért távolról figyelte ezt a piacot és stratégiai kérdésekben határozott elképzelésekkel tér vissza, melyek megvalósításában és a közös gondolkodásban számít a mostani menedzsment és a cégben dolgozó szakemberek munkájára, és ehhez szeretne további tudást is bevonni.
A megújuláshoz sokat adhat hozzá, ha hallgatunk kívülről jövő véleményekre, olyan szakemberekre, akik különböző szemszögből nézik a fesztiválpiacot
– mondta Gerendai, aki például nagyon számít a Budapest Park elmúlt évtizedében felhalmozott szakmai tapasztalataira.
Pálffy András, a Park alapítója ezzel kapcsolatban elmondta:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Budapest Park és a Sziget együttműködése egyfajta értékközösség. Mindkét brand megőrzi az autonómiáját, ugyanakkor kihasználjuk azokat a szakmai és működési szinergiákat, amelyekkel stabilabbá és jövőállóbbá tehetjük a magyar fesztiválpiacot. Szeretnénk, ha a Sziget nemcsak ikonikus múltja, hanem hosszú távon fenntartható jövője miatt is büszkesége lenne Magyarországnak
– emelte ki Pálffy.
Gerendai meglátása szerint az lehet a hosszútávú jövő alapjának biztosítéka, ha sikerül a Sziget egyediségét és értékeit hangsúlyosabban kiemelni, a fesztivál kulturális lenyomatát jobban erősíteni, illetve Budapest és a Sziget szinergiáját jobban kihasználni.
Kádár végül elárulta:
Terveink szerint 2026-ban augusztus 11-15. között rendezzük a Szigetet, ezt már akár tollal is be lehet írni a naptárba. És hogy végre elhárultak az akadályok, napokon belül elkezdjük a jegyárusítást egy 48 órás kedvezményes akcióval. Az exkluzív - tavalyi áron tartott - elővételes fesztiválbérlet-akció november 7-én déltől indul, melyre előzetesen november 5-ig lehet regisztrálni
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







