Háromfősre olvadt az Opel megszerzéséért folyó verseny mezőnye. Az olasz Fiat mellett a kanadai-osztrák Magna alkatrészgyártó és a RHJ International befektetési csoport maradt állva.
Közben a General Motors tovább küzd a csődvédelembe való menekülés ellen, de egyre kevesebb az esélye. Maga az autógyár is beismerte, hogy lehet, hogy nem adódik más megoldás, mint a csőd, elemzők szerint pedig pár hétnél tovább nem húzhatja az Opel tulajdonosa.
A Németországban 25 000 főt foglalkoztató Opel új tulajdonosát a jelöltek közül hamarosan kiválaszthatja a GM, ám a döntésbe a német kormányzatnak is lesz beleszólása, akárki is legyen a vevő, biztos, hogy eurómilliárdokat kap majd a vásárlás pénzügyi finanszírozásához.
Az Opel jobb anyagi helyzetben van, mint anyacége, a GM Europe vezére, Carl-Peter Forster szerint a vállalat likviditása legalább a harmadik negyedévig kitart. Ennek ellenére minden fél számára előnyösebb lenne minél hamarabb nyélbe ütni az üzletet. A német kormányzat ígéretet is tett a Fiat számára, hogy minél hamarabb átnézik az ajánlatokat. Az Opel szakszervezetei azonban szkeptikusak a Fiat-ajánlattal szemben, a két cég termékskálájának egybeesései miatt ugyanis félő, hogy be kell zárni az Opel gyárainak egy részét.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








