Nem volt már áram alatt az a lámpa, amelyik tegnap robbant fel a Lövölde téren. Az egyik sérült pedig hálásan megköszönte a segítséget mindenkinek.
A felszíni és a felszín alatti közösségi közlekedésben forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer kiépítésére, majd üzemeltetésére írt ki nyílt közbeszerzést a BKV Zrt. -tudta meg az MTI.
A BKV célja a forgalomirányítás, az utastájékoztatás, és az utasinformációs rendszer egységes szemléletű fejlesztése. Ennek keretében 2 295 járműbe kell beépíteni fedélzeti berendezést, valamint 1 449 járművet kell bevonni a dinamikus fedélzeti utastájékoztatásba - áll a Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívásban.
A megállókban, és csomópontokon 257 új dinamikus utastájékoztató kijelzőt telepítenének, a szükséges tápellátással, kommunikációval, tervezéssel, valamint a szükséges engedélyeztetési eljárások lefolytatásával. Feladat még 30 forgalmi csomópontban a jelzőlámpa befolyásolása.
Az ajánlatok beadási határideje november 20, az eredményhirdetés december 15-én lesz, a szerződéskötés tervezett időpontja december 23.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








