2010. április 16. és 18. között, a IV. Oldtimer Expo-n, a Vasúttörténeti Parkban állítják ki a legnemesebb oldtimereket. Az érdeklődők több mint 5 ezer négyzetmétert járhatnak be, ahol a várakozások szerint több mint 200 járművet csodálhatnak majd meg.
Az előző évekhez hasonlóan a veterán járgányok nagy része eddig még nem mutatta meg magát a nagyközönség előtt. Nemcsak a fedett csarnokban, a szabadtéren is várják a kíváncsiskodókat a múlt nagy képviselői: lesznek autók, buszok, motorok, kerékpárok és teherautók egyaránt. Mint mindig, most is lesznek ünnepeltek: a 75 éves Jaguár, a 40 éves Opel Manta és a 30 éves Audi Quattro!
A jubiláló márkák közül több gyönyörű példány is bemutatkozik! Igen értékes kiállítási anyaggal érkezik Ausztriából a Lotus Klub, a Magyar Motorkerékpár gyártás Pannoniákkal, Danuviákkal és Csepelekkel képviselteti magát, a Közlekedési Múzeum pedig veterán kerékpárokat mutat be. Igazi kincsek is várnak az érdeklődőkre.
A IV. Oldtimer Expo második, szombati napján rendezik meg a már hagyományosnak számító Oldtimer Sokadalmat: ekkor a veterán autók, motorok, kerékpárok szerelmesei (klubok, egyesületek, társulások) látványos felvonulással ünnepelnek, saját programokat szerveznek és így csinálnak igazi fesztiválhangulatot főváros-szerte. Idén a Közlekedési Múzeum előtt is megmutatják magukat a Sokadalom részvevői, és most először a "Bogarasok" híres tavaszi rajzása is csatlakozik a programhoz. A www.sokadalom.hu oldalon értesíteni is tudják egymást a szervezkedésekről, a találkahelyekről és a tervezett útvonalakról.
A gólyalábas Langaléta Garabonciásokkal találkozhatnak, és minden nap este 6-ig kipróbálhatják a Vasúttörténeti Park számos szolgáltatását. Azok az iskolai csoportok pedig, akik a nyitás napján, azaz pénteken délután 1 órától tanáraikkal, kísérőikkel érkeznek, kedvezményt kapnak.
A Vasúttörténeti Parkba idén is szombaton és vasárnap közlekedik Oldtimer buszjárat a Duna Plázánál lévő Gyöngyösi utcából, ez természetesen most is ingyenes.
Az előző három Oldtimer Expo-val nagy sikert értek el a szervezők: míg az elsőre 11, a másodikra 12,5, a harmadikra már több mint 13 ezren voltak kíváncsiak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nyitva tartás:
Április 16. péntek: 13.00 - 22.00
Április 17. szombat: 09.00 - 22.00
Április 18. vasárnap: 09.00 - 18.00
Cím:
IV. Oldtimer Expo
MAGYAR VASÚTTÖRTÉNETI PARK
1142 Budapest, Tatai út 95.
További információ: www.oldtimerexpo.hu
Másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, hamarosan durva ónos eső csap le az országra
A nap folyamán az ország nagy részén borult idő várható, csak délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet.








