A Nemzetközi Konferenciák Szövetsége (ICCA - International Congress & Convention Association) frissen publikált, 2011. évi előzetes statisztikai összefoglalója szerint Budapest 11. helyen végzett a világranglistán, a szervezet kritériumainak megfelelő nemzetközi rendezvények száma alapján - tájékoztat a Magyar Turizmus Zrt.
A magyar főváros ezzel olyan jelentős kongresszusi helyszíneket is maga mögé utasított, mint Prága (14.) vagy Brüsszel (17.). Az ICCA 2011. évi ranglistáján Bécs lett az aranyérmes, a második helyen Párizs, míg a harmadik helyen Barcelona végzett.
Budapesten az elmúlt évben 108, a szervezet kritériumainak megfelelő konferenciát rendeztek - éppen annyit, mint 2008-ban - mellyel hét helyezést tudott előrelépni a világranglistán a 2010. évi eredményéhez képest.
Budapest a korábbi években is sikeresen szerepelt az ICCA ranglistán: 2006-tól 2008-ig a 6., később a 13., majd a 18. helyen szerepelt. Tavaly - az idei évehez hasonlóan - a 11. helyen zárt.
Másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, hamarosan durva ónos eső csap le az országra
A nap folyamán az ország nagy részén borult idő várható, csak délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet.








