Egy budai üzlet kirablása mindössze néhány perc alatt zajlott le: a maszkos férfi fenyegetéssel kényszerítette az alkalmazottat, majd pénzzel távozott a kasszából.
Rendezvény miatt csütörtöktől vasárnap estig forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban a Duna-part Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán és környékén, ez érinti a 2-es metró, a hajók, a 2-es villamos és több autóbusz közlekedését is. A Lánchidat időszakosan többször is teljesen lezárják.
Csütörtökön 12 órától vasárnap várhatóan 19.30-ig a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán tartják a Red Bull Air Race légi bemutató programjait. A rendezvény miatt a legnagyobb forgalomkorlátozásokra az I., a II. és az V. kerületben, szombaton és vasárnap kell számítani. Ezen kívül az előkészületek és az esemény utáni bontás miatt is várhatók útlezárások a belváros több pontján - tájékoztat a Budapesti Közlekedési Központ.
A Duna érintett szakaszán teljes hajózási zárlat lesz csütörtökön 12 és 16 óra, pénteken 8 és 18 óra, szombaton 9 és 18.30 óra, valamint vasárnap 11 és 19.30 óra között. Emiatt a D11-es és a D12-es hajójáratok csütörtökön megosztva és rövidített útvonalon, pénteken rövidített útvonalon közlekednek. Szombaton és vasárnap a D13-as hajó rövidített útvonalon jár. Mind a négy napon több megálló kimarad a járatok útvonalából.
A 2-es metró szombaton 9 óra és 18.30 között, vasárnap pedig 10 óra és 18.30 között szükség esetén sűrítve közlekedik. A Batthyány téri állomást biztonsági okokból szombaton és vasárnap 9 és 18 óra között lezárják, a szerelvények ebben az időszakban csak áthaladnak az állomáson. Emellett lezárhatják a Kossuth Lajos téri állomást is, a résztvevők számától függően.
A 16-os és a 105-ös autóbusz a Lánchíd lezárása idején csütörtökön 12.30 és 15 óra között, pénteken 9 óra és 16.45 között, szombaton 9.30 és 17.45 között, vasárnap 11 óra és 18.10 között mind a két irányban módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekedik.
A 17-es pótlóbusz és a 86-os autóbusz szombaton 9.30 és 17.45 között, vasárnap pedig 11.30 és 18.30 között a Bem rakpart lezárása miatt Óbuda felé a Jégverem utca és a Batthyány tér között az ideiglenesen kétirányúsított Fő utcán halad.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 2-es villamos szombaton és vasárnap rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Boráros tér között jár. A kimaradó szakaszon 2-es jelzéssel pótlójárat közlekedik a Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között, ez a Boráros tér és a Kossuth Lajos tér között a 15-ös és a 115-ös buszjárattal közösen biztosítja a villamos pótlását.
Ha a résztvevők száma indokolja, akkor a 19-es és a 41-es villamosok a Clark Ádám tér helyett a Széll Kálmán térig járnak majd. Emellett szombaton és vasárnap 9 és 19 óra között szükség esetén a 18-as, a 19-es és a 41-es villamos sűrítve közlekedik.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








