-3 °C Budapest

Figyelem! Lezárták a Keleti pályaudvart

2015. szeptember 1. 09:40

A Keleti pályaudvar kedden délelőtt nem indított és nem fogadott vonatokat - adta hírül korábban a Mávimnform. Legfrissebb közleményükben, azonban már arról tájékoztatnak, hogy kizárólag a megfelelő útiokmányokkal rendelkezők szállhatnak fel nemzetközi járatokra.

Kedden 9 órától a Keleti pályaudvar hatósági zárás miatt további intézkedésig nem indít és nem fogad vonatokat.

A személyvonatok Kőbánya felső, illetve Rákos állomásig közlekednek, és onnan indulnak vissza a vidéki célállomásokra.

Az MTI tudósítása szerint a pályaudvar előtti terület tele van migránsokkal. A rendőrök kordonnal lezárták az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót. A főbejáratnál is sorfalat állnak a rendőrök és hangosbemondón, tolmács segítségével tájékoztatják a pályaudvaron és a pályaudvar előtt tartózkodó bevándorlókat. A pályaudvar belső vágányain négy vonat is áll, azokra nem lehet felszállni.

11:05

Az index információi szerint tíz perc múlva indul egy vonat Bécsbe, de nem a szokásos, központi vágányok valamelyikéről, hanem a félreesőbb 112-es vágányról. A menekültek azonban nem mehetnek be a pályaudvarra, csak "facekotroll" (ellenőrzés) után engedi be az embereket a rendőrség. Most egy harmincfős, európaiakból álló turistacsoport indult el a bécsi vonat felé.

Mikor állhat helyre a vonatforgalom?

A MÁV helyettes szóvivőjének tájékoztatása szerint a vonatforgalom várhatóan csak a kora esti órákra fog helyreállni, addig jelentős késésekre és vonatelmaradásokra kell számítani. A vonatközlekedés változásairól a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálaton, a MÁV csoport internetes elérhetőségén és a Vonatinfó mobilapplikáción lehet tájékozódni.

A főpályaudvar már indít és fogad vonatokat

A hatóságok csak a megfelelő útiokmánnyal és szükség esetén vízummal rendelkezőket engedik felszállni a Nyugat-Európába közlekedő vonatokra. A Keleti pályaudvaron tíz órától megszűnt a hatósági zárás, ezért a főpályaudvar újra indít és fogad vonatokat. A rendőrség intézkedésének megfelelően a Keleti pályaudvarra csak a kijelölt bejáratokon, szabályozott körülmények között lehet belépni, és a külföldre tartókat a megfelelő nemzetközi pénztárakhoz irányítják.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Lemondhatjuk az utazást

Azon utasoknak, akik jegyeiket előre megváltották, lehetőségük van az utazásról lemondani.

A Magyarországon váltott jegyek árát a kialakult helyzetre való tekintettel kezelési költség levonása nélkül, 40 euró vagy annak megfelelő forintösszeg felső határáig azonnal visszatérítik az utasoknak kedden éjfélig.

Szeptember 2-tól a menetjegyek visszatérítése az általános szabályok szerint - kezelési költség levonásával - történik, a pénztári visszatérítés felső értékhatáráig (további intézkedésig 40 euróig vagy annak megfelelő forintösszegig). A magasabb értékű menetjegyek visszatérítése a nemzetközi díjszabás visszatérítési szabályai szerint az ügyfélszolgálatokon keresztül történik.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?