A budapesti reptér lezárása miatt Belgrádban landolt a gép, az utasok buszozással jutottak haza órákig tartó várakozás után.
Az állami és egyéb ünnepségek miatt több helyen kell lezárásra számítani március 15-én Budapesten, emiatt változik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatainak menetrendje.
A BKK pénteki közleményében kiemelte: kedden, az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján városszerte több helyszínen tartanak ünnepi programot, illetve rendezvényt, például a Nyugati téren, a Kossuth Lajos téren, a Magyar Nemzeti Múzeumnál, a budai Várban és a Hősök terén.
A rendezvények miatt egy-egy időszakra lezárják egyebek mellett a budai Várat, a Múzeum körutat, a Kossuth Lajos teret, a Múzeum körút-Astoria-Kossuth Lajos utca-Szabad sajtó út-Erzsébet híd-Döbrentei tér-Attila út-Dózsa György tér-Palota út-Dísz tér útvonalat, a Bem teret, valamint az Andrássy út-Oktogon-Teréz körút-Podmaniczky utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca-Kossuth Lajos tér útvonalat.
A kisföldalatti kedd délután nem áll meg a Hősök terénél, és a hatósági zárástól függően a Bajza utca, a Kodály körönd, a Vörösmarty utca és az Oktogon állomáson sem, csak áthalad.
A 2-es villamos kedd délelőtt csak a Széchenyi rakpartig, délután pedig a Kossuth Lajos térig közlekedik, a 4-es és a 6-os villamos szintén délután négy szakaszon, megosztva jár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon közlekedik kedd délelőtt az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 110-es, a 112-es, a 133-as, és a 178-as busz, a 9-es pedig a Kiskörút helyett a Nagykörúton szállítja az utasokat. A Hősök terét érintő járatok (20E, 30, 30A, 230) a Városligetbe terelve közlekednek, a 105-ös pedig a Margit hídon át jár majd.
Változás lesz a trolibuszok forgalmában is, a 72-es és a 75-ös trolit elterelik, a 73-as pedig nem közlekedik.
Másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, hamarosan durva ónos eső csap le az országra
A nap folyamán az ország nagy részén borult idő várható, csak délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet.








