Több autópálya és főút késésekkel terhelt a havazás miatt, Budapesten és vidéken is dugókra kell számítani.
Nem fognak olyan gyorsan eltűnni a sofőrök az autókból, a technológiai cégek pedig azért lépnek sorban be a közlekedési piacra, mert óriási profitlehetőséget látnak benne - többek között erről is beszélt pénteken Tony Douglas, a nemzetközi BMW Csoport kommunikációs vezetője a Brain Bar 2018 rendezvényen, melyet péntektől vasárnapig rendeznek meg a Budapesti Corvinus Egyetemen.
- mondta el Tony Douglas, a BMW Csoport kommunikációs vezetője a Brain Bar 2018-on tartott előadásában. Mindemellett, a vezető szerint óriási változás előtt áll az autós piac.
A hetvenes évekig mindenki saját tulajdonú autót vezetett, a hetvenes évektől a bankok elkezdték finanszírozni az autóhasználatot, de fennmaradt az a modell, hogy egy autónak jellemzően egy sofőrje van. A jelenleg zajló forradalomban ugyanakkor pont ez a modell bomlik meg.
Ebből adódóan a jövőt illetően a BMW-s vezető jóval kevesebb városi autóra számít, lesznek ugyanakkor újfajta versenytársai a hagyományos autómárkáknak.
- mondta el a szakember, aki hozzátette, hogy a taxiköltségek legnagyobb része az emberi erőforrásra megy el, így ha ez a tényező az önvezető autók megjelenésével kiesik, akkor teljesen átalakul majd a közlekedés üzleti modellje. Pont ennek köszönhető, hogy egyre több technológiai cég jelenik meg a közlekedési piacon, szolgáltatásuk révén ugyanis ők is szeretnének részesedni az elérhető haszonból.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Erre a jelenségre válaszként is értelmezhető, hogy a Daimler (azaz a nagy konkurens Mercedes tulajdonosa) és a BMW össze akarják vonni az autómegosztási rendszereiket, amely lépés jelenleg versenyfelügyeleti engedélyezésre vár. Nem kell ugyanakkor Tony Douglas szerint félteni a tradicionális autógyártókat.
- mutatott rá a szakember az érzelmek kiemelkedő szerepére az autóvásárlásban.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







